Donald Trump szombaton egy Twitter-üzenetben azt írta, Japánból vasárnap Dél-Koreába utazik, hogy találkozzon Mun Dzse In államfővel. Amennyiben Kim Dzsongun észak-koreai vezető látja üzenetét, találkozhatnának egy kézfogásra a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetben.
Trump idén február végén találkozott az észak-koreai vezetővel, de
a tárgyalások megfeneklettek
a Koreai-félsziget atommentesítésének kérdésében, és a csúcs megállapodás nélkül ért véget.
Az amerikai elnököt a hét elején, amikor ázsiai körútjára indult, megkérdezték, találkozik-e majd Kim Dzsongunnal. Kitérő választ adott, azt felelte, sok emberrel találkozik majd, elképzelhető, hogy Kim Dzsongunnal is beszélhet, de más körülmények között.
A két Koreát elválasztó demilitarizált övezet katonai szempontból rendkívül megerősített határterület. Látogatása nagy biztonsági előkészületeket igényel, és azt is legnagyobb titokban végzik. Trump egyszer már megpróbálta felkeresni, amikor 2017-ben Szöulba, a dél-koreai fővárosba látogatott, de akkor a helikoptere nem szállhatott le a területen a nagyon sűrű köd miatt.