Kedden halt meg a kétéves Zariah Hasheme, akit 41 éves bébiszittere a forró kocsiban felejtett. A nő a városba ment autóval, és magával vitte a rábízott kislányt is, aki útközben elaludt.
A nő úgy gondolta, annyi idő alatt, amíg elintézi a dolgait, nem eshet baja a kislánynak, ezért a zárt autóban hagyta.
Az ügyintézés azonban hosszúra nyúlt, időközben pedig Brooks teljesen megfeledkezett a gyerekről.
Órák múlva jutott eszébe, hogy a gyerek még mindig a kocsiban fekszik, egyedül. Amikor kiment hozzá, a kislány már nem lélegzett, és az érintéseire sem reagált.
A szülők, amikor megtudták, hogy egyetlen gyereküket soha többé nem láthatják, úgy érezték, ők maguk is belehalnak a bánatba. Az asszonynak ugyanis éveken át nem lehetett gyereke, Zariah születése előtt ugyan többször is megfogant, de minden terhessége vetéléssel végződött:
Hatszor estem teherbe, mielőtt a lányom született, ám egyik baba sem maradt meg. Minden áldott nap, egyfolytában imádkoztam, hogy végre szülessen egy egészséges gyerekem. Amikor végre megszületett a lányom, Zariah, úgy éreztem, ő egy igaz kis csoda az életemben. Megérte rá várnom. Képtelen vagyok felfogni, hogy nincs többé. Ezt a veszteséget az ellenségemnek sem kívánom"
- mondta könnyes szemekkel Demi Petrowski, Zariah anyja.
Az apa, Zachary Hasheme a feleségétől tudta meg a szörnyű hírt, miközben épp a munkahelyéről ment hazafelé:
Csörgött a telefonom. Demi hívott. Elkeseredetten üvöltötte a telefonba, hogy:
Zariah meghalt, mit tegyek?"
Sokkolt a hír. Rátapostam a fékre, és félreálltam - idézte föl az emlékeket a férfi.
Ez számomra felfoghatatlan. Elfelejthetsz magaddal tollat vinni az irodába, de egy gyereket a kocsiban felejteni, az lehetetlen"
- tette hozzá megtörten.
Dr. Rosina McAlpine nevelési tanácsadó elmondta, hogy
a legtöbb ilyen eset reggel, vagy délelőtt történik, amikor az ember munkába rohan, esetleg ügyet intéz,
és a nagy szétszórtságban még a gyerekről is megfeledkezik.
Tammie Brookst letartóztatták hanyagsága miatt, a Hobbs megyei börtönben tartják fogva - írja a Foxnews.com.