A szlovéniai Bledben rendezett stratégiai konferencia második napján a miniszter elmondta: ma kizárólag az Európai Unió és Törökország között létrejött, az illegális migráció feltartóztatásáról szóló megállapodás jelent valamifajta védelmet.
Amennyiben ez a megállapodás valamilyen oknál fogva nem fog működni a jövőben, akkor százezrek és milliók fognak Európába özönleni, őket pedig a nyugat-balkáni országok jelen formájukban egészen biztosan nem fogják tudni feltartóztatni
- hangsúlyozta a tárcavezető.
Ezért - fűzte hozzá - meg kell változtatni az európai migrációs politikát, meg kell változtatni Brüsszel hozzáállását, és a migráció ösztönzése helyett végre a migráció megállítására kell koncentrálni, amihez két intézkedésre volna szükség.
Először is a külső határokat meg kellene védeni. Ma sajnos azt kell mondanunk, hogy Magyarországtól délre az EU semmit nem tett a határok megvédése érdekében, sőt a határok átjárására és megsértésére buzdított százezreket
- emelte ki a tárcavezető, majd hozzátette, hogy
jelenleg Magyarország védi az EU külső határát.
Úgy vélte: a határok átjárhatóságának hirdetése helyett a határok megvédésére kellene koncentrálnia az EU-nak.
Második intézkedésként a nyugat-balkáni országok integrációjának felgyorsítását említette.
Minél gyorsabban tudnak csatalakoznia a szerbek és a montenegróiak az EU-hoz, annál nagyobb a valószínűsége, hogy már Magyarország déli határa előtt megálljt lehet parancsolni az illegális migrációnak.
A Balkán integrálása gyakorlatilag az EU délkeleti védvonalának még délebbre tolását tudná jelenteni
- fogalmazott Szijártó Péter.
"Sajnos azt kell látnunk, hogy az európai intézmények és a nagy nyugat-európai tagállamok egyelőre hallani sem akarnak a nyugat-balkáni országok integrálásáról, márpedig ez ellentétes Európa biztonsági érdekeivel" - húzta alá.
A miniszter emlékeztetett, hogy az elmúlt hónapokban újra fokozódott az illegális migrációs nyomás a Nyugat-Balkánon.
Az idei év első nyolc hónapjában 224 ezer újabb illegális bevándorló érkezett Törökországba, ami 15 százalékos növekedést jelent.
A török parti őrség tájékoztatása szerint a tengeren feltartóztatott illegális migránsok száma még nagyobb mértékben, 63 százalékkal nőtt - figyelmeztetett rá a tárcavezető.
Hozzátette: a görög hatóságok jelentése szerint az elmúlt két hónapban hatezer illegális bevándorló érkezett Görögországba.
Ráadásul az elmúlt héten volt olyan nap, hogy több min 550-en érkeztek, ami a legtöbb azóta, hogy az EU és Törökország között létrejött a kétoldalú megállapodás az illegális migráció feltartóztatásáról
- mondta.
Ebben a témában Szijjártó Péter kétoldalú megbeszélést folytatott Josep Borrell spanyol külügyminiszterrel, aki az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselői posztjának a jelöltje, valamint Miro Cerar szlovén külügyminiszterrel, Pekka Haavistóval, az EU soros elnökségét adó finn külügyminiszterrel, valamint Nasser Kemellel, a Mediterrán Unió főtitkárával.