Migránscsempészeket tartóztattak le Olaszországban

SALVINI, Matteo
Catania, 2018. augusztus 23. Illegális bevándorlók várakoznak az olasz parti őrség Diciotti hajójának fedélzetén Catania kikötőjében 2018. augusztus 23-án. Az Európába igyekvő és Málta környékén a Földközi-tengerből kiemelt 177 migráns partra szállását nem engedélyezi Matteo Salvini olasz belügyminiszter, hacsak nem kap garanciát az Európai Uniótól, hogy az utasokat szétosztják a tagállamokban. (MTI/EPA/Orietta Scardino)
Vágólapra másolva!
Olasz hatóságok ember- és cigarettacsempészeket tartóztattak le Olaszországban. Ezek mellett jelentős mennyiségű drogot is találtak a csempészeknél.
Vágólapra másolva!

Tizennégy ember- és cigarettacsempészt tartóztattak le Palermóban.

Az olasz hatóságok közölték, hogy a csempészeknek

fejenként akár 3 ezer eurót (975 ezer forint) is kifizettek a migránsok egy helyért a 10-15 férőhelyes csónakokon,

hogy Tunéziából Szicíliába jussanak.

A csempészek tunéziai és olasz állampolgárok. Egyikőjük ellen várhatóan kábítószer-kereskedelemért is vádat emelnek,

mert 30 kilogramm hasist találtak nála.

A hírt közlő dpa német hírügynökség azt viszont nem tudatta, hogy milyen mennyiségben csempésztek cigarettát Tunéziából.

Illegális migránsok egy olasz kikötőben Forrás: MTI/EPA/ANSA/Orietta Scardino

Az így szerzet pénzt egy étterembe, egy hajógyárba, egy farmba és egyéb vagyontárgyakba fektették be,

az együttes értékük meghaladja a 3 millió eurót (975 millió forintot).

Az említett ingatlanokat és vagyoneszközöket a rendőrség lefoglalta. Az olasz belügyminisztérium adatai szerint a tavaly Olaszországba érkezett 23 370 migráns csaknem egynegyede (22 százaléka) tunéziai állampolgár.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!