A hét második fele esős lesz, hétfőre megérkezhet a hó
![Májusi havazás, Kékes, 2019.05.06.](https://cdn.origo.hu/2023/12/3fyVM0p6zAn4DI-veQYdgq32o1tN_TSQay52Zwt1n8Y/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZiYjMwNmFlYTU1MzQyYzk4ZjUwMmE0ODM4ZjBlNGJi.webp)
Csütörtökön túlnyomórészt borongós idő lesz a jellemző.
Változó intenzitással, megszakításokkal, az országban bárhol eleredhet az eső, főleg északon. Napközben csak kevés helyen, rövid időszakokra vékonyodhat el kissé a felhőzet, míg éjjel átmenetileg fel is szakadozhat a felhőtakaró. Éjszaka is lesznek elszórtan kisebb esők, nagyobb eséllyel a Tiszántúlon.
Pénteken változóan, nagyobbrészt erősen felhős lesz az ég, és főként a Dunántúlon, valamint a középső országrészben előfordulhat kisebb záporeső is.
Szombaton a megerősödő északnyugati széllel hidegebb levegő áramlik az ország térségébe. Változékony időjárású napra van kilátás, átmeneti napos és erősebben felhős időszakokkal, többfelé esővel, záporokkal.
Vasárnap napsütés, illetve elvékonyodó pára- és rétegfelhőzet lesz a leginkább jellemző. Északon, északkeleten, illetve a nyugati határvidéken előfordulhat futó hózápor, illetve éjszaka érkezhet kiadósabb csapadék nyugat felől. Északnyugaton havazás, délen eső a valószínűbb.
Hétfőre kiadós csapadékot hozó mediterrán ciklon érkezése valószínű további, jelentős lehűléssel. Az ország északi, északnyugati felében havazás, délebbre inkább eső, havas eső lesz jellemző. A lehulló hó előreláthatóan meg is marad.
Keddre, szerdára elhagyja a ciklon a térséget, mögötte változó rétegfelhőzet, szűrt napsütés és hideg idő ígérkezik, fagypont körüli maximumhőmérséklettel.