A szigorúan őrzött tárgyalóterembe szerdán reggel vezették be Ali Bashart, abban a városban, ahol tavaly a gyilkosság történt, Wiesbadenben.
A bíróság kivételesen súlyosnak ítélte meg a bűncselekményt, ami azt jelenti, hogy
valószínűleg 15 év után sem bocsáthatják majd feltételesen szabadlábra. Emellett a bíróság döntése értelmében a gyilkosnak még 50 ezer euró fájdalomdíjat is ki kell fizetnie az áldozat családjának.
A bíróság egyetértett az ügyészség érvelésével, miszerint
a gyilkos sem megbánást, sem együttértést nem tanúsított,
a nemi erőszakot és a gyilkosságot hidegvérrel, céltudatosan és alattomosan hajtotta végre.
Az ügyészség azzal vádolta az irakit, hogy megtámadta, megerőszakolta, majd megfojtotta Susanna Maria Feldmant egy vasútvonal melletti erdős területen 2018. május 23-án.
A gyilkos ezután üzeneteket küldött az iskolás lány telefonjáról,
úgy tüntetve fel a dolgot, mintha az hirtelen Párizsba utazott volna.
A fiatal lány holttestét nagyjából két héttel később, június 6-án találták meg
beborítva levelekkel, gallyakkal és földdel.
Az ügyész szerint a férfi azért végzett áldozatával, hogy Susanna ne tudjon feljelentést tenni a nemi erőszak miatt.
Bashar és családja Észak-Irakba tért vissza, ott fogták el a kurd biztonsági erők. Bár Berlin és Bagdad között nincs hivatalos kiadatási egyezmény, visszavitték Németországba.
A migráns beismerte a gyilkosságot, de a nemi erőszakot tagadta, szerinte a szex konszenzusos volt.
Kioltott egy életet, mely számára semmit sem jelentett
– húzta alá egy héttel ezelőtti záróbeszédében a vádhatóság képviselője, aki szerint Susanna szexuális vágyai kielégítésére kellett Ali B.-nek. Nem egy megrendült menekült tettéről van szó,
használta, megölte, elásta
– magyarázta az ügyész, aki szerint a történtek szinte példátlan kegyetlenségről tesznek tanúbizonyságot.
Bashar szüleivel és testvéreivel 2015-ben érkezett Németországba
a migrációs hullám tetőfokán, akkor, amikor több mint egymillió bevándorló érkezett Németországba, főként a Közel-Keletről és Afrikából.
Menedékkérelmet nyújtott be, amit 2016-ban elutasítottak,
de a fellebbezés idejére ideiglenes tartózkodási engedélyt kapott.
A rendőrség előtt már felhívta magára a figyelmet, verekedés, rablás és illegális rugós kés birtoklása miatt.
Susanna Maria Feldman édesanyja végig ott volt a négy hónapig tartó bírósági tárgyalássorozaton, ahol zokogva hallgatta a bűncselekmény részleteit – írja a Thelocal.de.
Az édesanyja is felszólalt a bíróságon a záróbeszédek napján, s könnyek közt és zokogástól remegve arról beszélt, hogy szerinte nincs megfelelő büntetés azért, amit a lányával tettek, és ami történt, azt soha nem lehet jóvátenni.
Az engem sújtó csapás életfogytig tart, pedig semmit sem vétettem. Susannával együtt a szívem egy darabja is oda
– mondta a nő a wiesbadeni tartományi bíróságon.
Egy másik eljárás során azzal is megvádolták egyébként Bashart, hogy kétszer is megerőszakolt egy 11 éves lányt, akit ráadásul egy afgán fiatal is szexuálisan bántalmazott. Az a per nem nyilvános.