Az államfő Károlyávors megyében találkozott helyi önkormányzati vezetőkkel, akikkel az illegális migrációról és a határokon kialakult helyzetről tárgyalt, majd Davor Bozinovic belügyminiszterrel körüljárta a terepet.
Mint mondta, a világon 60 millió menekült van, tíz év múlva pedig 200 millióan lesznek.
Emlékeztetett, hogy amikor 2015-ben illegális migrációról beszélt, és rámutatott arra, hogy azok, akik jönnek, t
öbbségében katonakorú férfiak - nők és gyerekek nélkül -, és közülük nem mindenki érkezik jó szándékkal, idegengyűlölőnek bélyegezték.
A problémát máshol kell kezelni ahelyett, hogy pénzt költünk a katonakorú migránsokról való gondoskodásra - hangsúlyozta.
Meg kell érteni, hogy stratégiai hiba volt 2015-ben az embereket Németországba hívni. T
eljes politikai naivitás volt azt gondolni, hogy a migránsok átengedése Horvátországon, Magyarországon és Szlovénián keresztül majd megoldja a problémát
- fogalmazott. Mindazonáltal kijelentette, hogy ennek következménye lett a drótkerítés, amely még a hidegháború idején sem létezett.
A probléma továbbra sem oldódott meg, csak a Törökországgal kötött megállapodás miatt ellenőrzés alatt áll, de erősödhet.
Kolinda Grabar-Kitarovic megköszönte a rendvédelmi szerveknek azt az emberfeletti munkát, amelyet a hátárok védelme érdekében végeznek.
Úgy értékelte, hogy a rendőrök fellépése a migránsokkal szemben "teljesen humánus", vannak ugyanis olyan illegális bevándorlók,
akik már negyvenedszer próbáltak meg horvát területre jutni, de mivel nem kértek menekültstátuszt, visszatoloncolták őket Bosznia-Hercegovinába.
Az államfő többször is jelezte, hogy az ország nem lesz gyűjtőközpont.
Horvátország továbbra is teljesíti azokat elvárásokat, amelyek a schengeni övezethez való csatlakozás feltételei, és ebben a folyamatban elvárja az EU segítségét is - húzta alá.
A Görögországból Macedónián, Szerbián és Magyarországon át Közép-Európa más országaiba vezető, úgynevezett balkáni migrációs útvonal "lezárása" óta a menedékkérők alternatív útvonalon - Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Szlovénia érintésével - igyekeznek eljutni Nyugat-Európába.
A horvát-boszniai határon mindennaposak a határsértések.