"Az igazságszolgáltatás lassú, de teszi, amit kell" - húzta alá az alkotmányozó gyűlés elnöke, Diosdado Cabello, aki szerint a megvádolt politikusokat tetten érték bűncselekmény elkövetése közben. Egyikük, José Guerra abszurdnak minősítette a vádakat. "Önök követtek el árulást, amikor nyomorba és romba döntötték az országot" - üzente az ismeretlen helyen tartózkodó ellenzéki politikus.
Az alkotmányozó gyűlés hétfőn egyúttal bizottságot is felállított, amelynek célja megállapítani, hogy mikor tartsák a következő parlamenti választást. A magát az ország ideiglenes elnökének kikiáltó, ellenzéki Juan Guaidó egy nappal korábban arra figyelmeztetett, hogy az alkotmányozó gyűlés a parlament feloszlatására készül.
A parlament az egyetlen olyan hatalmi szerv Venezuelában, amelyet 2015-ös elsöprő győzelmét követően az ellenzék ellenőriz. Az elnökhöz hű legfelsőbb bíróság viszont fokozatosan elvonta a törvényhozás jogköreit.
Az alkotmányozó gyűlést 2017-ben hívta életre Nicolás Maduro azzal a céllal, hogy megszövegezzék az ország új alkotmányát, aminek eredeti határideje idén augusztus, de egyelőre egyetlen erre vonatkozó javaslatot sem tettek közzé, és a testület megbízatását a jövő év végéig meghosszabbították. Az alkotmányozó gyűlés afféle párhuzamos parlamentként működik, azzal a különbséggel, hogy tagjai Madurót támogatják, és megválasztásukat számos nemzetközi bírálat érte.
Venezuela történetének egyik legsúlyosabb politikai és gazdasági válságát éli át. Az ország szinte egyetlen exportcikke a kőolaj, és az olaj árának pár évvel ezelőtti esése miatt az ország gazdasága összeomlott. A kormányzat szerint az Egyesült Államok az ellenzékkel közösen próbálja elszabotálni a venezuelai szocialista modell működését.