Ötre nőtt a koronavírus halálos áldozatainak száma Csehországban
![koronavírus, Csehország](https://cdn.origo.hu/2023/12/M1-UfzvnfOJKBZA8Cqxm1xFxA6Uz2ojCZha1xoBIbyA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M2MWQyYjUyMzgzODQ5NDRhODEzZTE2ZmFiMDQyOWM0.webp)
A cseh köztévé hírcsatornájának (CT24) beszámolója szerint az ötödik áldozat egy 88 éves közép-csehországi férfiről, aki előtte szintén krónikus egészségügyi problémákkal küzdött, és otthon lábadozott.
Ezzel rövid időn belül már ötre emelkedett a koronavírus halálos áldozatainak száma az országban.
Szerda délben meghalt egy másik idős férfi is Csehországban. A prágai kórház tájékoztatása szerint a 83 éves férfinek régóta krónikus egészségügyi problémái voltak, március 21-én diagnosztizáltak nála koronavírus-fertőzést.
Adam Vojtech cseh egészségügyi miniszter szerd reggel maga jelentette be, hogy meghalt egy idős nő is. A szintén más egészségügyi problémákkal is küzdő asszony vasárnap került be a prágai Na Bulovce kórházba, miután beigazolódott nála is a koronavírus-fertőzés gyanúja. Vojtech szerint
a páciens egyik rokonától fertőződött meg.
A cseh egészségügyi minisztérium honlapján megjelent információk szerint mind a négy meghalt ember súlyos beteg volt, ezért megállapítható, hogy elhalálozásukat elsődlegesen nem a koronavírus-fertőzés okozta.
Vojtech felszólította az embereket, hogy ebben az időszakban ne látogassák idős hozzátartozóikat, de ha ez mégis elengedhetetlen, akkor mindenképpen viseljenek védőmaszkot.
Csehországban vasárnap követelt először halálos áldozatot a koronavírus.
Akkor egy 95 éves férfi halt meg, aki szintén súlyos egészségügyi problémákkal küzdött. A második áldozat pedig egy 45 éves rákos férfi volt, aki kedden halt bele az új koronavírus okozta szövődményekbe.
Az egészségügyi miniszter szerint
jelenleg 1394 fertőzöttet tartanak nyilván, és egyelőre csak 10-en gyógyultak meg a súlyos betegségből Csehországban.
Csehországban az első fertőzést március elsején mutatták ki. A laboratóriumokban 22 600 embert vizsgáltak meg.
Prágában szerdán rendkívüli ülést tart a cseh parlament felsőháza. A szenátus gyorsított eljárásban megvitatja a képviselőház által kedden elfogadott, koronavírussal kapcsolatos szociális, pénzügyi és gazdasági intézkedéscsomagot.
A testületben képviselt pártok előre jelezték, hogy támogatni fogják a kormány előterjesztéseit.
A képviselőház egyebek között jóváhagyta a pénzügyminisztérium javaslatát, hogy az idei költségvetési hiányt a tervezett 40 milliárd koronáról (490 milliárd forint) 200 milliárd koronára emeljék.
Közülük kilenc férfi és három nő. Hárman köztük pozsonyiak, de van egy losonci beteg is, és egy személynél ismét diagnosztizálták a fertőzést a bősi karanténban, aki egyébként Tapolyhanusfalva községből származik
- nyilatkozta szerdai tájékoztatóján az új szlovák kormányfő.
A negatív tesztek száma 304, ezzel összesen 4200-ra emelkedett azok száma, akiknél nem igazolódott be a fertőzés, amíg eddig összesen 216-an fertőződtek meg az országban
- mondta Igor Matovic, aki újabb áldozatról nem számolt be.
Kedden a pozsonyi kormány elrendelte az oktatási intézmények kényszerszünetének meghosszabbítását, egyelőre határozatlan időtartamra.
Ennek következtében elmaradnak az idei írásbeli érettségik, a szóbeliket pedig későbbre tolják.
Egy másik intézkedés szerint mostantól vasárnaponként még az élelmiszerüzletek, drogériák, trafikok és állateledel-kereskedések is zárva lesznek.
A 65 évesnél idősebbek számára pedig külön vásárlási időszakot határoztak meg, amely reggel 9-től 12 óráig tart.
Kedden elkezdődött az új pozsonyi törvényhozás első ülése, amelynek napirendjén főleg a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések szerepeltek.
Boris Kollár, a parlament új elnöke kedden bejelentette, hogy a pozsonyi törvényhozás a helyzetre való tekintettel meghatározatlan ideig nem havi rendszerességgel, hanem ad hoc, vagyis szükség szerint ül majd össze.
A szlovák fegyveres erők szóvivője a járványra hivatkozva bejelentette, hogy
elmarad a Trident Jupiter NATO-hadgyakorlat, amelyet márciusban és áprilisban terveztek az ország területén, 14 ország több ezer katonájának részvételével.
Lengyelországban szerdától vált kötelezővé az alap- és középiskolai távoktatás. A Covid-19-járvány miatt március 11-től érvényes, jelenleg húsvétig meghosszabbított szünet a hagyományos iskolai tanításban eddig nem járt kötelező távoktatással, a tanárok különféle elektronikus csatornák közvetítésével csak ajánlották a diákoknak az áttanulmányozandó anyagot, tesztelték a szerdától alkalmazandó e-learning platformokat, és nem osztályoztak.
A krakkói Wawel-székesegyházban szerda délben megkondítják a 16. századi Zsigmond-harangot, amelyet rendszerint csak fontos történelmi események idején,
például háború kitörésekor vagy a pápaválasztás eredményének bejelentésekor szólaltatnak meg.
Az egyház ezzel is csatlakozik Ferenc pápa felhívásához, hogy Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén a világ minden országában a keresztények a miatyánk és az úrangyala imádsággal válaszoljanak az új koronavírus-fertőzés teremtette helyzetre.
Lengyelországban szerda reggelig 927 Covid-19-fertőzést regisztráltak, azaz 24 óra alatt 161-gyel nőtt az ismert fertőzöttek száma. Előző napokban mintegy száz esettel szaporodtak a fertőzések.
Eddig 12 beteg halt bele a fertőzésbe.
Romániában szerda déltől érvényesek a kedd este bejelentett szigorított kijárási korlátozások.
A katonai rendelettel bevezetett szabályok szerint csak azok hagyhatják el lakásukat, akiknél ez elkerülhetetlen a munkavégzéshez, halaszthatatlan orvosi vizsgálatra szorulnak, létfenntartásukhoz vagy gyógykezelésükhöz szükséges termékeket kell beszerezniük, mezőgazdasági tevékenységet végeznek, ellátásra szoruló hozzátartozójukról gondoskodnak, vagy saját, illetve háziállataik mozgásigényét elégítik ki lakóhelyük közvetlen közelében.
A lakás elhagyásának indokáról minden esetben a munkáltató által kibocsátott igazolást vagy saját felelősségre kiállított írásos nyilatkozatot kell felmutatni a rendfenntartóknak.
A legveszélyeztetettebbnek minősülő, 65 év feletti korosztály számára a kijárást csak 11 és 13 óra között engedélyezik, kivéve ha munkaügyi kötelezettségeiknek tesznek eleget, gazdálkodnak, illetve rászorulókról gondoskodnak.
Romániában szerda reggelre 12-re emelkedett a vírusfertőzés halálos áldozatainak száma. A kedd esti adatok szerint az országban 794 koronavírus-fertőzést regisztráltak, 79 fertőzöttet gyógyultnak nyilvánítottak, 431 beteget kórházban, 18-at az intenzív osztályon ápolnak. 5556 személyt hatósági karanténban, 87 506-ot lakhelyi elkülönítésben tartanak.
Több mint százan a fertőzöttek közül egészségügyi dolgozók.
Több romániai kórházban csak napokkal a beutalás után derült ki egy-egy betegről, hogy koronavírus-fertőzött, és a kórházi személyzetet, valamint a pácienseket is megfertőzte.
Az orvosok továbbra is a védőfelszerelés hiányára és a koronavírustesztek korlátozott számára panaszkodnak.
A stratégiai kommunikációs törzs kedd délutáni jelentése szerint a kór romániai megjelenése óta az országban 12 624 koronavírustesztet végeztek. A házi karanténból kedden kilépő Ludovic Orban miniszterelnök egy sajtótájékoztatón célként jelölte meg, hogy 5-7 napon belül napi 2000, akár 2500 teszt elvégzésére is képes legyen a rendszer.
A legsúlyosabb eset a Suceava megyei kórházé,
ahol a kórházvezetés által elkövetett sorozatos hibák következtében 83 alkalmazott, köztük 34 orvos fertőződött meg. A kór 12 halálos áldozata közül öten ott vesztették életüket.
Kórházi részlegeket kellett azonban bezárni Bukarestben, Sepsiszentgyörgyön, Aradon és Botosaniban is.
A román külügyminisztérium elkezdte a külföldön rekedt románok hazaszállítását. Egy magán légitársaság charter-járatával kedden 184, idénymunkát végző román állampolgárt szállítottak haza az olaszországi Velencéből. Szombaton Torinóból szállítottak haza 227 ott rekedt román állampolgárt.