Amikor a nő belépett a boltba, rászóltak, hogy kövesse az újonnan bevezetett egyirányú közlekedési rendszert, ezzel segítve a koronavírus elleni védekezést. Ő azonban együttműködés helyett fellázadt a rendelet ellen.
Hangosan szitkozódva berontott a polcok közé és néhány mozdulattal a földre seperte a rajtuk található borokat. Az üvegek hatalmas csörömpöléssel hulltak a földre, miközben a bor elárasztotta az áruház padlóját.
A dolgozók megbotránkozva figyelték a nőt, aki ezek után még őket is megpróbálta bántalmazni, de még előtte a
kasszánál mindkét kezével beleütött a pénztárosok érdekében felszerelt védőfalba.
Ezután tovább csapkodott és dobálózott mindennel, ami a keze ügyébe akadt.
A nővel együtt érkezett egy 61 éves, godstone-i férfi is, aki szintén agresszíven viselkedett, rátámadt az eladókra.
Az egész május közepén történt, a videó azonban csak most került elő. A történtek hatására
újabb rendeleteket hoztak a dolgozók védelmének érdekében.
Így minden eddiginél szigorúbb büntetésekre számíthat az, aki a személyzettel szemben agresszíven, rendbontó módon viselkedik.
A két ember ellen vádat emeltek anyagi kár okozása, és dolgozókkal szembeni erőszak miatt, emellett hosszú időre kitiltották őket az üzletből - írta a Mirror.