A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország

Horvátországban és Szlovéniában is egyre többen vannak kórházban

koronavírus, vírus, járvány, maszk, védőfelszerelés, Zágráb, Horvátország, iskola, gyerekek, fiatalok
Védőmaszkot viselő zágrábi diák fertőtleníti a kezét 2020. szeptember 7-én, az iskolakezdés első napján.
Vágólapra másolva!
Horvátországban és Szlovéniában is növekszik a kórházi kezelésre szoruló betegek száma, az utóbbi országban növelik a kórházak kapacitásait - derült ki a válságstábok keddi jelentéséből.
Vágólapra másolva!

Bojana Beovic, a szlovén kormány koronavírus-járvánnyal foglalkozó szakbizottságának vezetője elmondta:

a következő napokban további száz kórházi ágyat készítenek elő.

Hozzátette, hogy bővítik a kórházi kapacitásokat a nyugat-szlovéniai Nova Goricában, valamint a ljubljanai klinika fertőző osztályán, amely eddig a legnagyobb terhet viselte.

Beovic elmondta, problémát okoz az is, hogy a vírus bejutott a nagyobb kórházakba. Ezek között az észak-szlovéniai, jasenicai, valamint a maribori és ljubljanai klinikai központokat említette.

Szlovén egészségügyi szakemberek lázt mérnek a szlovén-olasz határon. Forrás: AFP/Jure Makovec

Szlovéniában a kormány által közzétett adatok szerint hétfőn 189-cel 6764-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Vasárnap 75 új esetről számoltak be, de kevesebb tesztet is végeztek a hétvégén az országban.

Három új haláleset történt, így a járvány eddigi halálos áldozatainak száma 160-ra nőtt.

A diagnosztizált betegek közül 111-en vannak kórházban, közülük húszat ápolnak intenzív osztályon. A kórházi ellátásra szoruló betegek száma szeptember eleje óta folyamatosan nő, és először vasárnap haladta meg a százat.

Horvátországban egy nap alatt 287-tel nőtt, és elérte a 18 084-et az azonosított fertőzöttek száma. Hétfőn 138 új esetről számoltak be.

Védőmaszkot viselő zágrábi diák fertőtleníti a kezét 2020. szeptember 7-én, az iskolakezdés első napján. Forrás: AFP/Denis Lovrovic

Horvátországban az elmúlt 24 órában négy haláleset történt, így a járvány áldozatainak száma 304-re nőtt.

Kórházban 334 beteget ápolnak, közülük 24-en vannak lélegeztetőgépen.

Horvátországban a múlt héten még nem érte a háromszázat a kórházi kezelésre szoruló betegek száma.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!