A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Március vége óta nem regisztráltak ennyi új fertőzöttet Olaszországban

olaszország, koronavírus
Védőmaszkot viselő nő egy milánói kávézóban 2020. október 13-án. Az olasz kormány a koronavírus-járvány erősödésének megfékezése érdekében ettől a naptól kezdve újabb, 30 napra érvényes korlátozó intézkedéseket vezetett be: kötelezővé tette a maszkhasználatot zárt helyiségekben és szabadtéren is hatéves kortól.
Vágólapra másolva!
Újra jelentősen, március óta nem látott mértékben emelkedett az új fertőzöttek száma Olaszországban.
Vágólapra másolva!

Kedden 5901 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az országban, mely közel 1300 esettel több a hétfőihez képest - írja az Ansa. Az országban az eddigi összes fertőzött száma ezzel 365 467-re emelkedett.

A halottak száma újabb 41 áldozattal 36 246-ra emelkedett. Az intenzív osztályon lévő betegek száma 62-vel 514-re emelkedett.

A naponta újonnan regisztrált fertőzöttek száma szeptember elsején még ezer alatt volt, október elsején valamivel több mint 2500.

Védőmaszkot viselő nő egy milánói kávézóban 2020. október 13-án Forrás: MTI/AP/Luca Bruno

Jelenleg több mint ötezer beteget kezelnek kórházban, intenzív osztályon 514-et. Szeptember utolsó hetében naponta tízzel, október első hetében naponta hússzal, majd harminccal nőtt a lélegeztetőgépre kapcsolt betegek száma, amely most hatvaneggyel emelkedett.

A halottakat és gyógyultakat számolva a regisztrált betegek száma túllépte a 365 ezret.

A kórházi orvosok szakszervezetének közleménye szerint a járványgörbe ilyen arányú emelkedésével a több mint 11 ezer hellyel bíró intenzív osztályok két hónap alatt megtelnek.

Az esetek több mint 77 százaléka családon belüli fertőzésre vezethető vissza.

A kormány a tavasszal három hónapig tartó szigorú korlátozások májusi oldása óta most először vezetett be korlátozásokat. Az egyelőre harminc napig érvényes rendelkezések között szerepel a bárok, presszók, szórakozóhelyek este kilenc órai bezárása a fiatalok utcai tömörüléseinek felszámolására.

Az óvintézkedések betartására szólítottak fel a lakásokban is a nem egy fedél alatt élők közötti maszk-viselés szorgalmazásával. Tanácsolt, hogy a lakásokban se tartózkodjon hatnál több, nem együtt élő személy. Ezzel a házibulikat, népesebb családi összejöveteleket, vendégségeket akarják korlátozni.

- hangoztatta Giuseppe Conte miniszterelnök.

A koronavírus-járvány február vége és május közepe között majdnem kizárólag az ország északi részén terjedt. A járványgörbe most Olaszország-szerte emelkedik: a legtöbb beteget, több mint ezret, egy nap alatt Lombardia tartományban szűrték, a második helyre a déli Campania került, ahol a kórházak már megteltek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!