A hétéves Emily Jones édesapjával rollerezett hazafelé anyák napján egy boltoni parkon keresztül, amikor egy padon ülő nő elé ért. Eltiona Skana minden előzetes ok nélkül
a kislánynak ugrott, és a nála lévő késsel elvágta a torkát, majd elszaladt.
"Odafutottam Emilyhez. Teljesen elborzadtam. Tudtam, hogy nagyon nagy a baj, és már nem lehet visszacsinálni. Könyörögtem neki, hogy Emily, ne hagyj itt, maradj velem. Próbált levegőt venni, de nem tudott, csak szenvedett és láttam a szemében, hogy rettentően fél" – emlékezett vissza az apa, Mark Jones.
A kislányhoz mentőhelikopter sietett, de a kórházba érkezése után fél órával meghalt. A hatóságok hajtóvadászatot indítottak a gyerekgyilkos után, és hamar el is fogták. A nőről azonban kiderült, hogy paranoid skizofréniában szenved, amiről papírja is volt, így nem lehet őt elítélni a kislány meggyilkolásáért.
Skana tettét sohasem magyarázta meg.
A bíróság végül életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte a nőt, amiből minimum nyolc évet kellene tölteni a rácsok mögött, de az ítéletet nem fogják végrehajtani rajta. Helyette kényszergyógykezelésre küldik, amíg szükséges – áll a végzésben.