Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Franciaországban utoljára egyébként a magyarul „Tömegek tébolya" címmel ismert könyve jelent meg, a könyv igazi bestseller Nagy Britanniában.
„Annak ellenére, hogy még sohasem szenteltem néhány óránál többet a baloldalra, úgy vélem, hogy ez a politikai család nagyon is tiszteletre méltó tulajdonságokkal rendelkezik" - kezdi a Le Figaróban megjelent írását a neves esszéíró. Közéjük tartozik „mindenekelőtt a szolidaritás erénye, bár az elmúlt hetekben a Franciaországgal szembeni szolidaritás minimálisra csökkent, legyen szó bármilyen politikai orientáltságú személyről. De ez az ő szégyenük és nem Franciaországé. Előre látható volt, hogy a terrorista merényletek után, amit Franciaország újra elszenvedett, előjönnek a muszlim világból a demagógok és megalkuvók, és politikai előnyöket akarnak szerezni a szörnyű merényletekből. Egyébként valahányszor lehetőség nyílik arra, Erdogan azonnal bejelenti igényét a muszlim világ vezetésére. „Erdogan nem hülye" - mondja Murray, majd hozzáteszi, hogy „egyszerűen csak rosszindulatú, aki úgy tesz, mintha a (merényletek utáni) francia politikát és intézkedéseket valamennyi muzulmán ellen hoznák meg. De ugyanígy tett a pakisztáni miniszterelnök, Imran Khan is, aki még krikett játékosként és a londoni éjszakák playboyaként él emlékezetünkben, mostanra pedig igazi muszlim (mollah) pap lett belőle."
Nincs is abban semmi meglepő, hogy úgy tesz, mintha Macron elnök pontosan kimért beszéde „szándékosan provokálta volna a muszlimokat", miközben Khan a világ egyik legsiralmasabb életkörülményeit „biztosító" országát vezeti" - teszi hozzá a híres esszéista. „Épp ezért, számára megkönnyebbülés lehet egy olyan nap, amikor Franciaországot támadhatja, mert addig sem kell foglalkoznia országa megreformálásával."
De ami ennél sokkal meglepőbb, folytatja Murray, hogy „olyan személyek megrágalmazták a francia köztársasági elnököt, akik korábban még tudták, hogyan működik Franciaország".
„A múlt hónapban az egykor szebb napokat látott „New York Times", a „Financial Times" és más újságok, bűnös tudatlanságuknak köszönhetően döbbenetes dolgot követtek el: arról írtak, hogy Macron képtelen megkülönböztetni egy dzsihadistát egy muszlimtól."
„Az pedig, ami a múlt héten történt, mélységesen sokkoló" - folytatja Murray. „Karen Attiah, a Washington Post újságírója (még egy „komoly" újság, veti oda ironikusan Murray) fennhangon jelentette ki, hogy a (Macronék által javasolt) törvényt azért fogadták el, hogy a muszlim gyerekeket célozzák meg". Amikor felhívták a Washington Post újságírójának a figyelmét arra, hogy véleménye meglehetősen „aberrált", akkor végül elismerte, hogy amit írt, tartalmazhatott néhány „hibát", de „túlságosan naiv volt, és azt hitte, hogy ez a törvény olyan helyzetet teremt a muszlimok számára, amelyben még többet fognak szenvedni". Szerinte, és itt egy, a katari média által kiadott al-Jazeera cikkre hivatkozott, „Franciaország egy olyan ország, amely semmi kivetnivalót nem lát abban, ha megsérti a muszlimok jogait".
„A katari újságírók egyébként sem mulasztanák el soha, hogy csatlakozzanak egy ilyen „francia-fóbiához". Egyikük, Sana Saeed így írt: "az, amitől félünk, hogy megtörténik a muszlimokkal az Egyesült Államokban, nagyon gyorsan Franciaországban is bekövetkezhet. És ez éppen olyan elfogadhatatlan, mint amilyen rettenetes. A francia fasizmust egyenesen a Felvilágosodásból vezetik le". Saeed véleménye persze keltett némi visszatetszést, de ahogy mások is, inkább rátett még egy lapáttal, és úgy folytatta, hogy Franciaország „kriminalizálni" akarja a muszlim hit kultúráját, sőt, Franciaországot „teljes egészében fasisztának" minősítette. Murray szerint érdemes feltenni azt a kérdést, hogy vajon a dohai alkalmazott, Saeed hogyan reagált volna akkor, ha kicsi országa csak a tizedét szenvedte volna el annak, amit Franciaország az elmúlt években."
„Még talán megértenénk, hogy az al-Jazeera ilyen rágalmak terjesztésére pazarolja idejét" - folytatja Douglas Murray, majd rámutat arra, hogy „vannak itt olyanok is, mint Heidi N. Moore, a „Wall Street Journal" és a baloldali törpe-újság, a „The Guardian" újságírója, aki Twitter-fiókjára azt írta ki a törvénnyel kapcsolatban, hogy „Gratulálunk Emmanuel Macronnak, hogy ismételten feltalálta a Hitlerjugend-et".
Innentől kezdve Murray egyenesen a franciákhoz intézi szavait:
„Az országuk ellen indított hazugságkampány nemcsak botrányos, de veszélyes is. Akkor is, ha azok, akik mögötte állnak, a legkevésbé sem zavartatják magukat. Azonkívül, hogy az egészet az iszlamisták találták ki, egy olyan betegség tünetegyütteséről beszélünk, amely az amerikai baloldalt is sújtja. Arról a betegségről van szó, amely nemcsak, hogy vakon rasszista és internacionalista, hanem még azt is előírja, hogy a baloldali emberek nem szerethetik, nem csodálhatják hazájukat.
„A probléma ugyanakkor nem tőlük és nem is Franciaországból ered" - ismétli meg tézisét Murray. „Más lenne a helyzet, ha Amerika csak a negyedét élte volna át annak, amit Franciaország az elmúlt években. Ha az amerikaiak egy olyan évre (de inkább hónapra) ébredtek volna, amely névtelen amerikaiak legyilkolásával kezdődne, majd azzal folytatódna, hogy levágják egy papnak a fejét, miközben épp misét celebrál az V. sugárúton található Saint-Patrick katedrálisban (New York egyik szimbóluma), akkor talán kevesebb tudatlanság és intolerancia lenne az amerikai médiumokban. (Murray 2016. júliusára utal. Ebben a tragikus hónapban a francia nemzeti ünnepen, július 14-én Nizzában egy napokkal korábban Európába érkezett migráns iszlám terrorista merényletet hajtott végre, és belehajtott az ünneplő tömegbe, a halálos áldozatok száma 85 volt. Két héttel később terroristák, köztük egy igazságügyi megfigyelés és elektronikus nyomkövetővel ellátott dzsihadista „keresztények, uralkodunk rajtatok felkiáltással" lefejezett egy 86 éves papot egy kisvárosi templomban.)
„Volt idő, amikor sok kritikus megértette volna, hogy a Köztársaságnak nemcsak joga, hanem kötelessége is megvédeni honfitársait, és ahhoz is joga van, hogy eldöntse, hogy ezt milyen törvényekkel akarja elérni" - folytatja Douglas Murray.
„Az épp aktuális tendencia ellenére azt szeretném, ha tudnák, hogy másokkal együtt én is, akik távol vannak Franciaországtól, mennyire csodáljuk az önök nemzetét, a Köztársaságot.
Csodáljuk elszántságukat. Csodáljuk, ahogy méltósággal képesek mindenki ellen kiállni, akik alapértékeiket aláássák.
Ellenfeleik folytonos, zajos gúnyolódása éppen annyira siralmas, mint barátaik hallgatása. De ez a szégyen nem önöket, hanem a gúnyolódókat illeti meg. Épp ezért szeretném megerősíteni Franciaország barátai nevében, hogy mennyire csodáljuk állhatatos kitartásukat egy olyan viharral szemben, amely gyengébb nemzeteket már elsöpört volna. Nevükben is biztosítom önöket szolidaritásomról."
Douglas Murray Franciaországban gyakran idézett írása természetesen figyelmeztetés is. Hogy ez az egyetlen járható út, amin - a normalitás jegyében - elindulni látszik a francia kormány. Kérdés persze, hogy valóban következnek-e tettek, valóban hoz-e a francia állam bevándorlásellenes intézkedéseket, valóban kitoloncolják-e a radikális muszlimokat, akik párhuzamos társadalmat hoztak létre.
A törvénytervezet bíztatónak tűnik. Igaz, néhány nappal később Macron elnök azonnal gesztust tett a bevándorlást támogató baloldal felé: egy internetes televízióban arról beszélt - a vezető rendőri szakszervezet megállapította: teljesen alaptalanul -, nagy probléma, hogy a francia rendőrök túl sok színes bőrű embert igazoltatnak.
