Bejrútban kedd este égett, majd felrobbant egy ammónium-nitrát-raktár, amelynek
következtében 4000 ezer ember megsebesült és több mint 100 ember meghalt.
A robbanás természetesen nemcsak azokat az embereket érinti, akik megsérültek a balesetben, hanem az egész várost.
A Le Figaro azt írja, hogy
300 ezer embernek kell elhagynia az otthonát, ami azt jelenti, hogy szinte a teljes, 360 ezer fős belvárosi lakosság az utcára kerül.
(Bejrút teljes lakossága agglomerációval együtt 2,4 millió fő).
Ennek egyik oka, hogy Bejrút területe kevesebb mint 20 négyzetkilométer, ezen a területen élnek 360 ezren (így tehát a népsűrűsége hatszor akkora, mint Budapesté). A hatóságok azon vannak, hogy élelemmel, ivóvízzel és hajlékkal lássák el őket. A tűzoltóság tíz emberét veszítette el.
Az AFP-nek Marwan Abboud, a főváros kormányzója azt mondta,
hogy a kár 3 és 5 milliárd dollár közé tehető.
A kormányzó azt is mondta, hogy a város közel fele vagy megsemmisült, vagy sérüléseket szenvedett.
A helyzet apokalipitikus, soha korábban nem történt ilyen Bejrút történelmében
- mondta Abboud.