A frissített előírások szerint olyan időszakban, amikor százezer főre vetítve a fertőzöttek száma nem haladja meg a 60-at, továbbra is kötelező a maszk viselése zárt és nyitott térben egyaránt, valamint be kell tartani a társasági távolságtartás szabályait és a higiéniai előírásokat.
Szeptemberben még ez volt a helyzet az országban, de az elmúlt két hét adatai alapján a fertőzöttek száma százezer főre vetítve már 60 és 140 között van. Ezért csütörtöktől újabb szigorítások lépnek érvénybe.
Amennyiben százezer főre vetítve a megbetegedések száma meghaladja a 140-et, a kórházi ellátásra szorulók száma a 250-et, valamint az intenzív osztályon kezelt betegek száma az 50-et,
automatikusan újra járványt hirdetnek Szlovéniában.
Ekkor bezárják a kulturális intézményeket, a középiskolák és az egyetemek digitális oktatásra állnak át, valamint betiltják az esküvőket és a vallási szertartásokat.
Ha pedig a kórházi ellátásra szoruló betegek száma meghaladja a 300-at, megtiltanak minden nyilvános rendezvényt, az általános iskolák is online oktatásra állnak át, és be kell zárniuk a fodrász- és szépségszalonoknak, továbbá
kijárási tilalmat vezetnek be este fél tizenegy és hajnali öt óra között.
Abban az esetben, ha ez a szám 360-ra nő, lakhelyelhagyási tilalom is érvénybe lép, bezárnak az óvodák, leáll a tömegközlekedés és lezárják a határokat, kivéve a teher- és sürgősségi forgalom előtt.
A kormány által közzétett adatok szerint kedden az előző napi közel kétszeresével, 356-tal 7120-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Hétfőn 189 új esetről számoltak be.
Nem történt új haláleset, a járvány eddigi halálos áldozatainak száma 160 maradt.
A diagnosztizált betegek közül 122-en vannak kórházban, közülük 22-t ápolnak intenzív osztályon.
A szomszédos Horvátországban egy nap alatt 363-mal nőtt és elérte a 18 447-et az azonosított fertőzöttek száma. Kedden 287 új esetről számoltak be. Öt ember meghalt, a járvány halálos áldozatainak száma 309-re nőtt. Kórházban ápolnak 334 beteget, közülük 26-an vannak lélegeztetőgépen.