A tervezettnél enyhébbek lehetnek az új járványügyi szabályok Németországban

Bréma, 2021. március 4. Kötelező maszkviselésre felszólító plakát Bréma belvárosában 2021. március 4-én. Németországban előző nap március 28-ig meghosszabbították az új típusú koronavírus terjedésének lassítását szolgáló korlátozások többségét. MTI/EPA/Focke Strangmann
Vágólapra másolva!
A szövetségi kormány javaslatainál kevésbé szigorú előírásokkal egészíthetik ki Németországban az új típusú koronavírus járványának megfékezését szolgáló szabályokat a szövetségi parlament (Bundestag) kormánypárti frakcióinak hétfőn kötött megállapodása révén.
Vágólapra másolva!

A CDU/CSU jobbközép pártszövetség és a szociáldemokraták (SPD) képviselőcsoportjának megállapodása szerint súlyos fertőzésveszély esetén a kormány javaslatával szemben

nem 21 órai, hanem 22 órai kezdettel kell elrendelni kijárási korlátozást, és az egészségügyi sétát, kocogást éjfélig engedélyezni kell.

Kötelező maszkviselésre felszólító plakát Bréma belvárosában Forrás: MTI/EPA/Focke Strangmann

Ugyancsak változás a kormány előterjesztéséhez képest, hogy

a nem létfontosságú árucikkeket forgalmazó boltok is működhetnek,

de csak az úgynevezett click & collect rendszerben, vagyis csupán kiadhatják a vevőknek az előre megrendelt árut.

A hétnapi fertőzésgyakoriság a fő fogalom

A harmadik jelentős változás az előterjesztéshez képest, hogy az iskolákban nem 200, hanem 165 feletti hétnapi fertőzésgyakoriságnál kell áttérni a jelenléti oktatásról a távoktatásra.

A hétnapi fertőzésgyakoriság az adott napot megelőző hét napon regisztrált új SARS-CoV-2-fertőződések százezer lakosra vetített száma. Ez a fő fogalom a fertőző betegségek elleni védekezésről szóló szövetségi törvényt módosító kormányzati előterjesztésben, amelynek lényege, hogy

az eddigi, tartományonként eltérő előírások helyett egységesen, mindenütt ugyanolyan korlátozásokkal kell megfékezni a járványt,

ha tartósan - egymás után három nap - 100 fölött van a hétnapi fertőzésgyakoriság.

A szabályozást vészfékrendszernek nevezték el, előírásairól pedig már márciusban megállapodtak a szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetői, de nem mindenütt alkalmazták, ami politikai vitákat okozott. A szövetségi kormány a vita révén határozta el, hogy szövetségi szintű szabályozással igyekszik kikényszeríteni a SARS-Cov-2 harmadik hulláma miatt szükségesnek tartott szigorításokat.

Szerdán szavaz a Bundestag

A kormánypárti frakciók a hétfői megállapodással ugyan

enyhítették a vészfékrendszer szigorát, de a lényegén nem változtattak.

A tervezet magja továbbra is az, hogy 100 feletti hétnapi fertőzésgyakoriságnál a közigazgatás mintegy 400 alapegységének - járás, város, nagyvárosi kerület - mindegyikében egyformán és automatikusan, külön mérlegelés nélkül vissza kell állítani a társadalom és a gazdaság legtöbb területét befagyasztó korlátozásokat, a járványhelyzet további romlása esetén - az új változat szerint 165 feletti hétnapi fertőzésgyakoriságnál - pedig a közoktatást is korlátozni kell.

A Bundestag várhatóan szerdán szavaz a javaslatról, amelynek elfogadása biztosra vehető. A Bundestag után a törvényhozás tartományi kormányokat összefogó kamarája, a Bundesrat következik, amely várhatóan nem tesz ellenvetést. A törvénymódosítás így még áprilisban érvénybe léphet.

A kormány javaslata szerint

az új szabályozás csak addig érvényes, ameddig tart a koronavírus-járvány elleni védekezésre a törvényhozástól kapott különleges felhatalmazás.

A Bundestag legutóbb június végéig hosszabbította meg a rendkívüli jogosítványokat, amelyekkel tavaly márciusban ruházták fel a kormányt, hogy az ország a kellő gyorsasággal megszervezhesse a védekezést a SARS-CoV-2 terjedésével szemben. Az elképzelés szerint a rendkívüli felhatalmazás visszavonásával visszaáll a korábbi rend, amelyben nem a szövetségi kormány, hanem a tartományi kormányok hatásköre a járványok, fertőző betegségek elleni védekezés.

A halálesetek száma az utóbbi napokban csökkent

A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) hétfői adatai szerint a hétnapi fertőzésgyakoriság országos szinten 165,30-on áll, ami jelentős emelkedés az egy héttel korábbi 136,40-hez képest.

Ugyanakkor a napi új regisztrált fertőződések és a SARS-CoV-2 által okozott betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek száma az utóbbi napokban többször csökkent, így hétfői adatok szerint is. Az RKI kimutatása alapján

az utóbbi 24 órában 11 437 fertőződést szűrtek ki tesztekkel.

Ez csaknem 15 százalékkal kevesebb az egy héttel korábbi 13 245-nél. Az új esetekkel együtt 3 153 699 ember szervezetében mutatták ki a vírust.

A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt regisztrált halálesetek száma 92-re csökkent az egy héttel korábbi 99-ről. Az új halálesetekkel 80 006-ra emelkedett a járvány áldozatainak száma Németországban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!