Lassan javul a járványhelyzet Csehországban
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/RJ4yCIYQYneznLc-b35T1V7WIuKV8MpWE0NFXqDNaiM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RjMmJjMjgxYTA2NjQ0Yjg5YjU3OTc2MjM5NDY3MDhj.webp)
Nagyon óvatosnak kell lennünk, nem szabad elsietni a nyitást. A mutatók valóban javulásról tanúskodnak, de a helyzet továbbra is nagyon törékeny
- jelentette ki Petr Arenberger tárcavezető kedden reggel a cseh közszolgálati rádióban.
A minisztérium honlapján megjelent legfrissebb statisztikák szerint hétfőn 3843 új fertőzést mutattak ki a laboratóriumi szűrések, ami november vége óta a munkanapon azonosított legalacsonyabb számú fertőzés.
A kórházakban hétfőn 5300 beteget kezeltek, ami ugyan 150 pácienssel több, mint a hét végén ápoltak száma, de mintegy ezerrel kevesebb, mint egy héttel korábban.
Súlyos állapotban 1144 beteg van, két hónap óta a legkevesebben.
A kedd reggeli kimutatás szerint a lélegeztetőgéppel ellátott ágyak 27 százaléka szabad jelenleg. Három hete ez az arány 15 százalék alatt mozgott.
Mindezzel ellentétben az utóbbi napokban romlott a járvány terjedését mutató reprodukciós szám, amely hétfőn 1,05-re emelkedett. Legutóbb március elején volt ilyen magas.
Petr Arenberger javaslata alapján a kormány hétfőn este újra két személyben korlátozta a beltéri és kültéri gyülekezések résztvevőinek számát. A múlt heti kormánydöntés még a kültéren 20, a beltéren pedig 10 személy összejövetelét engedélyezte.
Csehországban hétfőn megszűnt a szükségállapot,
kinyílt néhány üzlet, és az általános iskolák alsó tagozatos tanulói is heti turnusokban váltakozva visszatérhettek a tantermekbe. A legfontosabb változás, hogy a szabad mozgás már nincs korlátozva, és nincs éjszakai kijárási tilalom. Továbbra is azonban kötelező legalább az FFP2-es típusú maszkok használata.
A vállalkozók részéről nagy az igény és a nyomás az összes bolt és szolgáltatás mielőbbi megnyitására. Jan Havlícek kormányfőhelyettes, gazdasági miniszter azt nyilatkozta, hogy a nyitásra a helyzet függvényében fokozatosan, várhatóan április végétől kerül majd sor.
Hétfőn az orvosok 54 263 adag oltószert adtak be. Csehországban - a szaktárca statisztikája szerint -
eddig összesen 2,148 millió vakcinát adtak be, mindkét dózist 742 653 személy kapta meg.
Az országban továbbra is az Európai Unióban elfogadott vakcinákat használják. A sajtóban vita folyik arról, nem kellene-e engedélyezni az orosz Szputnyik V vakcinákat is. Jan Hamácek belügyminiszter szerint pedig Prága előre megvehetne bizonyos mennyiségű Szputnyikot, hogy uniós engedélyezése esetén azonnal használhassák.