Vészhelyzeti leállást jelentettek be Irán egyetlen atomerőművében
![irán, nukleáris erőmű](https://cdn.origo.hu/2023/12/lFM7Ffsl7gj0I4gn8y1RAlYo4ZNs-XeuU2-QWK_y8zg/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VmMGZjZDIyODJiZDRjOGNhZGM4YTU0ODQ4NTQwMjU3.webp)
Az üzem leállása szombaton kezdődött, és legalább három-négy napig fog tartani, emiatt áramkimaradások lehetnek. Ez az első alkalom, hogy vészhelyzeti leállást jelentettek be a délnyugat-iráni Bushehr városában lévő erőműben.
A szolgáltató egyik közleménye szerint javításokat végeznek a létesítményben.
Márciusban Mahmoud Jafari tisztviselő azt mondta, hogy
az erőmű leállhat, mivel az USA által 2018-ban bevezetett banki szankciók miatt nem tudnak beszerezni eszközöket Oroszországtól.
Az üzemben nem Iránban, hanem Oroszországban előállított uránt használnak a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőrzése mellett.
Közben az Európai Unió elnökölt Bécsben azon a találkozón, melyen Oroszország, Németország, Kína, Nagy-Britannia, Franciaország és Irán is részt vett, és melynek egyik célja, hogy az Egyesült Államokat visszahozzák a mérföldkőnek számító nukleáris megállapodáshoz - írja az AP News.