A szélhámos elkérte Cyr orvosi diplomáját és a képzettségét igazoló iratait,
azzal az ürüggyel, hogy maga is szeretne orvosi pályára lépni, és szeretné tanulmányozni ezeket a papírokat.
A naiv kanadai nem gyanakodott a kongregáció egy tagjára, akit barátjának tekintett, és átadta az iratokat. Demara másnap nyomtalanul eltűnt.
Nem sokkal később Joseph C. Cyr beadta a jelentkezését a kanadai haditengerészethez, ahova
a szokásos két hónapos procedúra helyett egy nap alatt fel is vették,
hiszen örültek az ígéretes fiatal doktornak. Először egy kórházba osztották be, ahol Demara – mert ugye ő volt a fiatal orvos -, igyekezett felvenni a tempót, de nem volt könnyű dolga, hiszen orvosként diagnózisról és kezelésről kellett döntenie. De Ferdinand nem véletlenül vált azzá, akiről később filmet is forgattak.
Azt találta ki, hogy a hadügyminisztérium megbízásából harctéri brosúrát kell összeállítania, amelyet közkatonáknak szánnak, a lehető leghétköznapibb nyelven, egyszerű magyarázatokkal.
Ehhez a kórház orvosai segítségét kérte, mondván, nem érthet minden szakterülethez. Sikerült is begyűjtenie jó pár leírást egyes lehetséges sérülések és betegségek kezeléséről – tulajdonképpen
orvosi használati utasítást gyártatott a kollégáival.
Doktor, önnél jobban senki nem fogalmazta meg az egyszerű közkatonák számára, mi a teendő egy sérülés esetén.
Így dicsérte azokat a valódi orvosokat, akik leírták az egyszerűsített protokollt, amivel tudtukon kívül a szélhámost segítették.
Ezzel együtt az egyik feljebbvalója azt írta róla a szakmai értékelésében, hogy
Doktor Cyr alulképzett, különösen a diagnózis felállításában és a sebészetben.
Ami nem túl meglepő, hiszen Cyr-Demara nem volt orvos.
Ferdinand Demara számára
a koreai háború hozta el a nagy lehetőséget.
Ekkor már az HMCS Cayuga nevű rombolón szolgált mint hajóorvos.
A 219 fős legénység tagjai nem tudták, hogy egy szélhámos felel az egészségükért.
Demara meglepően jól teljesített, ahhoz képest, hogy fogalma sem volt arról, mit is csinál tulajdonképpen.
Amikor egy matróz megbetegedett vagy megsérült,
az álorvos elrohant a kabinjába, megnézte az egykori kollégák egyszerűsített protokolljait, és átnézte a tankönyvek vonatkozó részeit is.
A fotografikus memóriája segítségével másodpercek alatt rögzítette, mi a teendő, majd visszarohant a gyengélkedőre, és nekiállt kezelni a beteget.
Elképesztő, de mindig sikerrel járt – vagy a betegei egyszerűen maguktól meggyógyultak.
Egy alkalommal James Plomer kapitány is jelentkezett nála, rettenetes fogfájással. Demara saccra kimérte a fájdalomcsillapítót, injekcióval beadta a kapitány ínyébe, majd simán kihúzta a fájós fogat. Plomer később azt mondta, hogy a hivatásos fogorvosok sokkal több fájdalmat okoztak neki a valódi kezeléseken, mint a szélhámos a hajón.
A cikk a következő oldalon folytatódik.