Meghalt Dél-Korea egykori katonai diktátora
![Vertical](https://cdn.origo.hu/2023/12/KZqqEpt2OS60KnuZcBWBbNGsKuJb8h8eJnpajIUDVrA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcwY2EwMWEzMWU4OTRhZGY5YzlkNGYyYTIyZmYyZTA1.webp)
Az egykori tábornok 1979-ben került hatalomra katonai puccsal, egy évvel később vérbe fojtott egy demokráciapárti tömegtüntetést Kvangdzsuban. Hivatalos adatok szerint a karhatalmi intézkedések következtében
több mint kétszázan vesztették életüket és 1800-an sebesültek meg.
1988-ig töltötte be az államfői tisztséget, amelynek során
kemény kézzel irányította országát.
A túlkapások és a politikai másként gondolkodók elnyomása mellett elnökségéhez gazdasági fellendülés is kötődött.
Cson Tu Hvan a diákság vezette, demokratikus reformokat követelő országos tüntetési hullám nyomán kényszerült lemondani.
1996-ban a 17 évvel korábbi katonai államcsínyben és egy kvangdzsui tüntetés elfojtásában játszott szerepéért,
árulás vádjával halálra ítélték.
A döntést később életfogytiglani börtönre enyhítették, míg végül a következő évben kegyelmet kapott.