Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A menekültek és gazdasági bevándorlók korlát nélküli befogadásának lassan mindenhol vége szakad.
Nincs ez másképp Svédországban sem. Az országot nem lehet azzal vádolni, hogy kezdettől pesszimista és szűkmarkú hozzáállása miatt vallott kudarcot a migránsok integrációjával.
2016-ban Svédország a GDP 5%-át költötte a szír menekülthullám csúcsán érkező 163 000 főt számláló tömeg integrációjára,
azonban a skandináv állam tűréshatárai az elmúlt években hamar megmutatkoztak. A menekülttömegek a beilleszkedésben lassan haladva sok esetben a társadalom peremére sodródtak.
Jelen adatok szerint a börtönlakosság és a társadalmi ellátó rendszert terhelők több mint 50%-a a lakosság 20%-át kitevő külföldi születésűek közül került ki.
Miközben pedig más európai országokat is komolyan sújt a bevándorló közösségekre alapuló szervezett bűnözés – erről korábban itt írtunk – Svédország a második az egy főre jutó fegyveres bűncselekmények számát illetően, amelyek többnyire a nagyvárosok bandaháborúihoz köthetők, és ezek száma évről évre meredeken nő. A lakosság elégedetlensége emiatt egyre nagyobb és sokan érzik úgy, hogy a kormány ignorálja ezeket a problémákat. A jelek szerint már nem sokáig.
Még a kormányzó, hagyományosan menekültbarát Szociáldemokrata Párt új elnöke is követeléseket fogalmazott meg az országban tartózkodó bevándorlókkal szemben a közelmúltban.
Magdalena Andersson kijelentette, hogy a fiatal bevándorlóknak tanulniuk kell, legalább a középiskolai érettségiig, és minél előbb munkát kell találniuk, miközben svédül is tanulnak. Ezenkívül figyelmeztetett, hogy a nemi egyenlőség Svédországban mindenkire vonatkozik, akármilyen is az egyes közösségek belső felfogása és szokásai.
Mindezek egyébként egy normális működésű, saját belső integritására figyelmes állam követelményei – sajátos, hogy ezek új és kissé radikális kijelentéseknek tűnhetnek Svédországban.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a skandináv állam ne fogadná nagy számban a külföldieket; évente így is 100 000 ember érkezik legalább középtávú tartózkodási céllal, ami arányaiban nem marad sokkal el a nagy menekülthullám számaitól.
Ezek az emberek azonban mind legális bevándorlás keretein belül érkeznek, nem pedig teljesen integrálatlan harmadik világbeli földönfutóként. A svédek lényegében azt igénylik, hogy ne kelljen a bevándorlásnak a hátrányaival együtt élniük, miközben az előnyeit, az olcsó munkaerőt és az új, kreatív szellemi tartalékokat szívesen kihasználják. Kis számban fogadnak be menekülteket is, legutóbb 13 000-et, ami eddig a legalacsonyabb szám az elmúlt 30 évben.
Azonban nem hajlandóak nagy költségű integrációs programokra nagy méretekben költeni, mint azt a németek tették a menekülteket a munka világába vezető programokkal. Svédországnak ez meghaladja a kapacitásait, és ez eléggé el nem ítélhető álláspont.
Ezzel együtt remélhetőleg az északi ország részt vesz majd a fejlődő országok konfliktuszónáinak stabilizálásában és a közös európai határvédelemben, hogy a nagyszámú, kilátástalanságban sodródó tömegek helyzete rendeződhessen. Ennek bizonyos szinten megvannak a jelei: a Száhel dzsihádistái ellen harcoló francia többségű Takuba harccsoport vezetését éppen a közelmúltban vette át egy svéd ezredes. Ehhez a harccsoporthoz csatlakoznak majd a Magyar Honvédség katonái is, ha 2022 folyamán megvalósul a magyar misszió Maliban.
Érdemes a továbbiakban is figyelemmel követni Svédország migrációval kapcsolatos tevékenységét, megfelelő retorikai engedmények esetén akár bizonyos mértékig szövetséges lehet a szigorúbb migrációs politikák kikényszerítésében Közép-Európával.
