Súlyos áradások miatt százak rekedtek a kínai Csengcsou metróban - videó

Vágólapra másolva!
Súlyos áradások miatt százak rekedtek kedden a kínai Csengcsou város metrójában, a helyi sajtó legalább tizenkét halottról tud, bár az áldozatok pontos számát egyelőre még nem tudni.
Vágólapra másolva!

A heves esőzések következtében víz árasztotta el Honan tartomány székvárosának metróhálózatát, így emberek százai rekedtek a szerelvényekben, illetve az alagutakban.

A közösségi médiában közzétett felvételeken látni lehetett, hogy a víz helyenként vállmagasságig ért.
A hatóságok megkezdték a mentést. A csengcsoui egyetemi kórház mintegy hatszáz, súlyosan beteg páciensét is evakuálni kellett, mivel megszakadt az áramszolgáltatás az intézményben.

- hangsúlyozta a kilencmilliós város válságstábja, amelyet a China Daily angol nyelvű kínai lap idézett.

Csengcsou számos utcáját is elárasztotta a víz, megbénítva a közlekedést. Az áram- és ívóvízszolgáltatás több helyen összeomlott. A kínai nagyváros repülőtere kénytelen volt 270 járatot törölni.

Forrás: REUTERS

Az esőzéseket az In-Fa nevű tájfun váltotta ki, az ítéletidő éreztette hatását a szomszédos Csöcsiang és Fucsien tartományban is.

Honan tartományban már a múlt hét óta jelentős mennyiségű csapadék esett, ami miatt riasztást kellett kiadni a Sárga-folyó és a Haihe-folyó áradása nyomán.

Az utóbbi napokban több mint tízezer embert kellett evakuálni a katasztrófa sújtotta térségből. Értesülések szerint a mezőgazdaság is komoly károkat szenvedett.

Erős viharokat jelentettek Kína déli részén is, ahol a Cempaka névre keresztelt tájfun Kuangtung tartománynál érte el a partokat óránkénti 110 kilométeres széllökésekkel. A Kína északi részén fekvő Belső-Mongólia Autonóm Területen vasárnap beszakadt két gát a súlyos esőzések miatt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!