Az Egyesült Királyságban először fordul elő, hogy a Királyi Pénzverde olyan érmét ad ki, amelyen fekete nőként ábrázolják Britanniát, a nemzeti ikont.
A The Sun beszámol róla, hogy az érmék már megvásárolhatók a Royal Mint weboldalán a „Premium Exclusive" termékcsaládban. Mivel gyűjtőpénzek, a pénzverde nem bocsátja őket forgalomba.
Britanniát az évszázadok során sok érmén ábrázolták, már a római korban, több mint 2000 évvel ezelőtt is. I. Erzsébet királynő uralkodása alatt, a XVII. század elejétől ismét használni kezdték a történelmi szimbólumot.
Legutóbb 1971-ben jelent meg az 50 penny értékű érmén, és a jelenlegi 2 fontos érmén is megtalálható.
A mostani döntés a „haladás" (értsd: radikális baloldali cancel culture) és a „modernitás" nevében történt, az egyre multikulturálisabb Nagy-Britanniában.
A Királyi Pénzverde emlékérme részlegének igazgatója, Clare Maclennan kifejtette, hogy szerinte
ideje frissíteni Nagy-Britannia arculatát,
megjegyezve, „Britannia a nép tartós szimbóluma, és ahogy a nemzet fejlődik, úgy helyes, hogy a róla készített képeken ő is fejlődik". Hozzátette, a Királyi Pénzverde „folytatja a sokszínűség feltárását, úgy tükrözi Nagy-Britanniát, amely továbbra is megújul és fejlődik".
Az új érmét tervező művész, PJ. Lynch elmondta, hogy Britanniát „erős, határozott és vonzó" megjelenéssel kívánja ábrázolni, hogy tükröződjön a 21. századi brit nemzet sokszínűsége.
Az a döntés, hogy Britanniát színes nőként ábrázolják, nem véletlen. A Királyi Pénzverde tavaly bejelentette, hogy biztosítja a „nagyobb sokszínűséget" a brit érméken.
Ezért új 50 centeseket dobott piacra a „Diversity Built Britain" felirattal, amelyeket forgalomba is hoztak.
Britannia képe először Hadrianus római császár idejében, a Kr. u. II. században vert római érméken jelent meg, amely egy lándzsát és pajzsot viselő nőt ábrázolt.
2021-ben az egyre multikulturálisabb Nagy-Britanniában ez a harcos nő fekete lesz.
A radikális baloldal ezt a „haladás" és a „fejlődés" szimbólumának tekinti, a valóság ezzel szemben az, hogy közönséges történelemhamisításról van szó,
hiszen köztudott, hogy az ősi kelta uralkodónők (akikről mintázták az érmeket) nem voltak feketék.