A kórházban 26, intenzív ápolásra szoruló beteg feküdt. A sérülteket a tetovói kórházban kezelik.
A tűzoltósághoz szerda este kilenc óra körül érkezett bejelentés arról, hogy lángok csaptak fel a modulokból tavaly épített, koronavírusos betegeket ellátó tetovói kórházban.
Venko Filipcse tárcavezető
a Twitteren először tíz ember halálát erősítette meg, azóta további négy halálesetről érkezett hír.
Az ország nyugati részén fekvő Tetovo polgármestere háromnapos gyászt rendelt el.
Venko Filipcse tárcavezető a Twitteren közölte, hogy tíz ember halálát megerősítették a hatóságok, de A vizsgálatot végző ügyészség közleménye szerint néhány páciens azonosításához DNS-vizsgálatra lesz szükség.
Zoran Zaev miniszterelnök a sajtónak elmondta, a tüzet robbanás okozta. Részleteket nem közölt, a helyi sajtó értesülései szerint
gáz- vagy oxigénpalack robbanhatott fel.
A baleset az ország függetlenségének harmincadik évfordulóján történt, Sztevo Pendarovszki államfő minden csütörtökre tervezett ünnepséget lemondott.
A kétmilliós balkáni országban eddig 6154 ember halt bele a koronavírus okozta betegség szövődményeibe. Az elmúlt időszakban növekedésnek indult a fertőzöttek száma, naponta 20-30 beteg veszti életét, aminek egyik oka az alacsony, 30 százalék alatti átoltottság.