Közel tíz év után vádat emeltek egy tanár ellen, aki leitatott, majd megerőszakolt egy 15 éves lányt
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/M-ahf8vxeiU3nX4lMpwGQPktzAXl353Rc7EvHqSXIEQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYzMDA1NzI5NjMyODQ1NDE4MjcwYmRlN2IxMWYxNmZm.webp)
A 46 éves Timothy Harrison gyógypedagógusként, valamint lacrosse- és kosárlabdaedzőként dolgozott Long Islandben, a Babylon középiskolában.
Mint kiderült, a férfi
2013-ban többször is a lakására csábított egy akkor 15 éves lányt, leitatta, majd rávette, hogy lefeküdjön vele.
Ezt azonban egészen tavaly őszig sikerült eltitkolnia.
Áldozata most jutott el odáig a brutális erőszak után, hogy elmenjen a rendőrségre, ahol aztán meg is nevezve támadóját. A tanárt novemberben kirúgták az iskolából, a rendőrök pedig egy buszmegállóban tartóztatták le
West Islipben; az ügyészség nemi erőszak és szexuális bűncselekmény miatt emelt vádat ellene.
Elismerendő dolognak tartom az áldozat bátorságát, aki évekkel az eset után segített fényt deríteni a történtekre"
- mondta Rondney Harrison rendőr, aki a vádlottal nem áll rokoni kapcsolatban, csupán a családnevük egyezik.
Az ügyben továbbra is folyik a nyomozás, melynek során azt vizsgálják, hogy voltak-e a tanárnak más áldozatai is.