Közel 2 és fél tonna kokain tartott Európa felé

drog
kokain
kábítószer
Vágólapra másolva!
Az ecuadori rendőrség mintegy 2,5 tonna kokainra bukkant egy Európába tartó konténerben elrejtve. A 2458 kilogramm kábítószert egy banánnal megrakott konténer ellenőrzése során fedezték fel a csendes-óceáni partvidéken fekvő Guayaquil kikötőjében. A szállítmány rendeltetési helye Belgium volt. Egy embert letartóztattak - közölte vasárnap az ország belügyminisztériuma.
Vágólapra másolva!

Ecuador szomszédját, Kolumbiát tekintik a kokain fő származási országának, megelőzve Perut és Bolíviát, ahol szintén termesztik a kokacserjét. Nagy részét az Egyesült Államokba és Európába csempészik.

Erősen megnőtt a lefoglalt drog mennyisége Antwerpenben 2013 óta.

A belga nyomozók 2020-ban 65 tonna kokaint foglaltak le, míg egy évvel korábban 61,8 tonna kokaint.

Antwerpen Európa egyik legnagyobb kikötője, amelyen keresztül a kontinens számos országába csempésznek kábítószert. Tavaly október végén például 11,5 tonna - Hollandiába szánt - kokaint találtak egy Guyanából származó konténerben.

A kábítószercsempészek elleni küzdelem jegyében a belga vámhatóság a következő években minden olyan konténert át akar világítani, amely Kolumbiából, Brazíliából vagy Ecuadorból érkezik.

A címlapi / social media kép illusztráció.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!