Nincs egy nyugodt percük sem Franciaország második legnagyobb városa, Marseille lakóinak, mert nigériai illegális migránsok tartják rettegésben a környéket.
A Le Figaro értesülései szerint a nagyváros 15. kerületében mintegy hatvan lakos volt kénytelen elmenekülni az otthonából, mert a no-go zónaként elhíresült Kalliste lakópark 129 lakásának több mint a felét illegális lakásfoglalók vették birtokba, akik rendkívül erőszakosak.
A CNews hírportálnak nyilatkozott egy fiatal nő, elmondása alapján a környéken rendszeresek a bandaháborúk, vasrudakkal és bozótvágóval esnek egymásnak az utcán a rivális bandák. Az egyik bandatag a nő anyjánál keresett menedéket, ám az nem engedte be a lakásba, erre bosszúból felgyújtotta a lakást. A bérházból többen is elmenekültek, a prefektus egy tornatermet nyitott meg nekik, hogy valahol megszállhassanak az otthonukat félelmükben elhagyni kényszerült emberek. Egy másik nyilatkozó nő azt kifogásolta, hogy a helyi képviselők nem tesznek semmit a helyzet megoldása érdekében. A történtek miatt több nyomozást is indított a rendőrség, és bejelentették, hogy a szóban forgó épületet a lehető leghamarabb le fogják bontani.
A BFMTV-nek adott interjút a történtekkel kapcsolatban a Marseille en colère (dühös Marseille) nevű egyesület elnöke, Kaouther Ben Mohamed, aki szerint szervezett maffiával állnak szemben. Elmondása szerint nagyon gyorsan kell cselekedni, és megfelelő lakhatást kellene biztosítani a környéken lakóknak, akik nem tulajdonosok, hanem bérlik a lakásokat.
A BFMTV úgy tudja, hogy a legutóbbi utcai összecsapásban két személy megsérült. A hírtelevízió munkatársait elkalauzolta a helyszínen az egyik lakos. A fiatal nő megmutatta a redőnyökön lévő sérüléseket, melyeket bozótvágóval ejtettek a rivális bandák. Jól láthatók a felvételen a kifosztott, felgyújtott lakások is, amelyeknek az ablakait is betörték. A nő elmondása alapján már több alkalommal is segítséget kértek, de drámának kellett történnie ahhoz, hogy a sajtó és az ország felfigyeljen a Marseille-ben történt dolgokra. Az utcán vasrudakkal és machetével verekedő nigériai illegális migránsokat többen is lefilmezték az ablakból.
Az egyik helyi lakos, Nassra Aboudou elmondása alapján a kishúgai egyedül voltak otthon éjszaka, amikor a bozótvágóval hadakozó bandatagok a lakásukban akartak menedéket kapni. Nem engedték be őket, és a kiérkező rendőrök biztonságba helyezték a családot egy másik lakásban, de később visszamentek a migránsok, és kifosztották, majd felgyújtották a lakást.
A szóban forgó Kalliste lakópark az utóbbi időben a kábítószeresek kedvelt helyévé vált; van olyan háztömb, amelyben 42 lakást önkényes lakásfoglalók vettek birtokba, elsősorban nigériai illegális migránsok.
Franciaországban egyébként óriási problémát jelent az önkényes lakásfoglalás, mivel a törvény az ingatlanokat elfoglalóknak kedvez, ugyanis csak rendkívül hosszadalmas jogi eljárást követően lehet kitenni az ingatlanból a nemkívánatos betolakodókat. Van olyan tulajdonos, aki évek óta nem jut be a saját lakásába. Egy marseille-i nő, Monique Faure arról beszélt 2020 szeptemberében a CNews riporterének, hogy a házat, amit a szülei építettek és ahol a gyerekkorát töltötte, immár két éve önkényes lakásfoglalók lakják. A nő arról is beszámolt, hogy a házat a felismerhetetlenségig lelakták a betolakodók, valóságos szemétdombot csináltak belőle. Sírva fakadt, amikor meglátta, hogy mivé lett az otthona.
Nagy felháborodást keltett az az ügy is, amikor egy lakástulajdonos ki akarta lakoltatni otthonából a betolakodókat, de végül őt vették őrizetbe. A fővárossal szomszédos Seine-Saint-Denis megye Bobigny nevű településén a lakásfoglalók feltörték a bejárati ajtó zárját, berontottak és mindent összetörtek. A tulajdonos ez után – annak ellenére, hogy továbbra is fizette a számlákat – törvényes módon nem juthatott be a saját lakásába.
Az utóbbi pár évben több megdöbbentő eset is történt. Egy nyugdíjas párnak a Földközi-tenger partján lévő hétvégi házát foglalták el és tették tönkre az önkényes lakásfoglalók. Az idős férfi elmondása alapján a házat a távollétükben foglalta el egy család, akik lecserélték a zárat és megfenyegették a tulajdonost. A férfi a hatóságokhoz fordult segítségért, ám azt a választ kapta, hogy semmit nem tehetnek, mert nem állandó lakásról van szó, hanem nyaralóról, és abban az esetben, ha a lakásfoglalók több mint 48 órája birtokon belül vannak, a rendőrség nem avatkozhat be, jogi eljárásra van szükség.
Hasonló eset történt 2020 tavaszán Rennes-ben egy egyetemista lánnyal, akinek a lakását migránsok foglalták el. A lány vidékre utazott, hogy a szüleinél vészelje át a karantént, ezt használták ki a betolakodók, és beköltöztek az üresen álló lakásba. Elvitték a bútorokat és a lány számítógépét, sőt, még az egyetemi jegyzeteit is.