Japán kormányfő: Súlyos problémát jelentenek Kína Tajvan körüli hadgyakorlatai
![defence armament Horizontal](https://cdn.origo.hu/2023/12/ykzbxU0UysqI96wTO-mW55IBLm63TR01FB2G2dafpXU/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1ZTg0YzQ3NWMxNzRkMTBiY2IyMjcyZTJmNjc0NzM4.webp)
Kisida a Tokióban tartózkodó Nancy Pelosi amerikai házelnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a rakétaindításokat azonnal le kellene állítani.
Csütörtökön a japán védelmi miniszter azt közölte, hogy kínai rakéták csapódtak a tengerbe a Japán különleges gazdasági övezetéhez tartozó területen.
A rakétákat a Tajvan körül éles lőszerekkel gyakorlatozó kínai hadsereg indította el.
Ez volt az
első olyan eset, amelyben kínai rakéták megsértették a japán tengeri gazdasági övezet határát, mely mindössze 370 kilométerre van Tajvantól.
Kisida és Pelosi találkozója után az amerikai házelnök azt hangsúlyozta: Kína nem fogja Tajvant elszigetelni azzal, hogy igyekszik megakadályozni, hogy amerikai tisztségviselők a szigetre látogassanak.
Kiemelte, hogy a régióban tett látogatásának nem az volt a célja, hogy felborítsa a status quót, hanem hogy megőrizzék a békét a Tajvani-szorosban.
Megjegyezte, hogy a kínai kormánynak nem tetszik az, hogy az Egyesült Államok erős barátságot ápol Tajvannal.
"Ez konszenzusos kétpárti ügy a képviselőházban és a szenátusban is, elsöprő támogatása van annak, hogy Tajvanon fennmaradjon a béke és a status quo" - mondta Pelosi.
Peking hevesen tiltakozott Pelosi szerdai tajvani látogatása ellen, Kína ugyanis a saját részének tekinti az 1949 óta önálló politikai vezetéssel bíró szigetet.
A washingtoni házelnök ismételten szóvá tette Tokióban, hogy ha az Egyesült Államok gazdasági érdekből nem emel szót a kínai emberi jogi helyzet miatt, akkor elveszíti mindenféle erkölcsi tekintélyét arra, hogy bárhol a világon kiálljon az emberi jogokért.
Pelosi az elmúlt napokban Szingapúrba, Malajziába, Tajvanra és Dél-Koreába látogatott el, ázsiai körútjának utolsó állomása volt Japán.