Botrányos ügyek, gyalázatos korrupciók Brüsszelben

European Commission vice president Frans Timmermans speaks during an EU press conference at the COP26 UN Climate Change Conference in Glasgow on November 11, 2021. - COP26 President Alok Sharma said there was still an array of unfinished business at the crunch UN climate summit on Thursday as scientists urged negotiators to heed their warnings for the need for urgent action to global warming. (Photo by ANDY BUCHANAN / AFP)

Az Európai Parlament, amely az EU törvényhozói hatalmi ágának fontos része, és amelynek megválasztandó tagjait az európai polgárok öt évente tüntetik ki választói bizalmukkal, az elmúlt évek több botrányos visszaélési ügye miatt részben a pénzzel vásárolt befolyás, a korrumpálhatóság egyik intézményi szimbóluma is lett. Nem egyszer olyan fajsúlyos, vezető szereplőkkel, akik sajnos gyengíteni, illetve megkerülni igyekeztek az európai polgárok érdekét védeni hivatott közösségi szabályokat és előírásokat. Akik a közérdek ellen is dolgozva, globális, transzatlanti és európai nagyvállalatok befolyásának vagy éppen nemzetközi NGO-érdekeknek engedtek – nem transzparens módon – hatalmi mozgásteret. Ennek kapcsán probléma az európai parlamenti képviselők egy részének korrupciós kitettsége, hasonlóan például az Európai Bizottság tanácsadó csoportjainak vagy az EP állandó bizottságainak munkájában szakértőként részt vevők sokszor nem pontosan felmérhető (anyagi tekintetben nem kellően átlátható) hátteréhez és befolyásoltságához. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég igazgatójának írása.

Az Európai Parlamenten belüli korrupciós kitettség tekintetében komoly problémát jelent a képviselőknek járó általános költségtérítés intézménye is, amely a vonatkozó EP-iránymutatás szerint legelsősorban (képviselőnként) egy hivatalos iroda fenntartásának költségeit kell, hogy fedezze. Ugyanakkor a költségtérítéssel elszámolniuk nem kell, az abból fedezett kiadások kapcsán számlákat nem kérnek a képviselőktől.

Egy ezzel kapcsolatosan kirobbant korrupciós botrány Martin Schulz német szociáldemokrata politikus nevéhez fűződik, aki 1994-től 23 éven át volt európai parlamenti képviselő, és 2012-től 2017-ig az Európai Parlament elnöki tisztségét is viselte. Még 2017 tavaszán az Európai Parlament a 2015-ös pénzügyi év mentesítéséről szóló határozatának részeként két olyan személyi kérdést bírált, amelyekért Schulz EP-elnökként felelős volt, ezek közül az egyik EP-alkalmazott 20 ezer euró körüli külföldi munkavégzési támogatást vehetett fel, miközben korábban Berlinben végezte a tevékenységeit. Ő Martin Schulz bizalmasa volt, és később az SPD kampánymenedzsereként is dolgozott. Schulzot az ügyben azzal vádolták meg, hogy olyan EP-elnöki rendeletben írta alá közeli munkatársainak (minden bizonnyal teljesen szabálytalan) előléptetéseit, amelyek az ő távozása után is anyagilag előnyös pozíciókat biztosítottak volna számukra. Az ügy jól rámutat a rendszersajátosságra, vagyis arra a gyakorlatra, hogy az Európai Parlamenten belül viselt hatalmi pozíciókat kisebb-nagyobb értékű pénzügyi visszaélésekhez is fel lehet használni.

Martin Schulz Forrás: MTI/EPA/Felipe Trueba

Egy másik igen botrányos eset: az Európai Néppárt EP-képviselőcsoportjának szintén német vezetője, Manfred Weber 2019-es sajtóinformációk szerint bérlési támogatásként havi 4332 euróhoz, azaz hozzávetőleg egymillió 800 ezer forinthoz jutott, miközben a bajorországi (wilderbergi) családi házát jelölte ki pártirodaként, vagyis a költségtérítés jelentős hányadát valójában megtarthatta. Így a 2004-től 2019-ig számított tizenöt képviselői év, azaz 180 hónap alatt – a havi térítés felét számítva bérleti költségként – mai árfolyamon mintegy 155 millió forintnak megfelelő összeghez juthatott jogosulatlanul a néppárti frakcióvezető.

A kínos ügyek a frakciók szintjét is elérték: 2019-ben a Le Monde és France 2 nevű médiumok feltárták, hogy az Európai Parlament liberális és demokrata frakciója (ALDE) 2014 után 425 ezer eurót (480 ezer dollárt) fogadott el a Google, a Microsoft és a Bayer nevű nagyvállalatoktól ahhoz, hogy az évente megtartandó konferenciáit finanszírozza. Ez gyakorlatilag a liberális kampány pénzelését is jelentette, amely szponzorálási mód a feltáró anyag szerint Franciaországban és több más európai országban is törvénytelen lett volna.

Az említett példák alapján látható, hogy a nem kellő pénzügyi átláthatóság révén sajnos nyílik tér a visszaélések lehetőségéhez, miközben a növekvő javadalmazású EP-képviselőknek nem kell szigorú módon elszámolniuk a költségeikkel, illetve kiadásaikkal. 2009 előtt a tagállamok EP képviselői ugyanazt a fizetést kapták, mint az adott nemzeti parlamenti képviselők. 2009-től azonban – több éves próbálkozás után – egy új tagi statútum minden képviselő számára (legyen például akár holland, akár szlovák) egyenlő összegű havi fizetést biztosított, 2016-ban már fejenként 8484,05 eurót, amely ugyanakkor uniós szinten adóköteles, és nemzeti szinten is adóztatható. Emellett az Európai Parlament képviselői 63 esztendős koruktól jogosultak az EP által folyósított nyugdíjra, továbbá – már előbb említetten – irodai és napidíj, valamint utazási költségtérítést is kapnak.

Az uniós intézményrendszerben folytatott lobbizási tevékenységeknél a jobb átláthatóság megteremtéséhez alapvető feltételt jelentenek a könnyen hozzáférhető reálisinformációk és tények, és ez tudná erősíteni a közösségi döntések, projektek és döntéshozatali folyamatok elszámoltathatóságába vetett polgári bizalmat is. Ehhez kapcsolódóan azonban az uniós politikai intézményrendszer, illetve közigazgatás szereplői és az állampolgárok közötti nyílt kommunikáció, és a hatékony polgári részvétel eszménye sem valósulhatott meg.