Hiába értelmetlen, hiába kártékony, Brüsszel mindenáron olajembargót akar

ORIGINAL summit politics Horizontal PORTRAIT-AMERICAN SHOT SPEAKING
Ursula von der Leyen
Vágólapra másolva!
Mint megannyi esetben már az eddig az Európai Uniót érintő nagy válságok során az olajembargós tervezet esetében is pusztán ideológiai okokból erőlteti Brüsszel az irracionális tervezeteit. A migrációs válság, vagy a koronavírus-járvány esetében is bizonyossá vált, hogy a puszta racionalitás helyett Brüsszelt egyfajta radikális baloldali ideológia vezérli.
Vágólapra másolva!

Az Európai Bizottság hatodik szankciós csomagja amely totális gazdasági recesszióba sodorná a világ nyugati felét.

A javaslat figyelmen kívül hagyja a polgárok és a gazdaságok érdekeit. Forrás: shutterstock

Az olajembargó hatása végigsöpörne egész Európán és a világon, beláthatatlan következményekkel járva. Az irracionális tervezet teljesen figyelmen kívül hagyja azt a tényt is, hogy Oroszország a háború után is itt lesz a hatalmas nyersanyagkészleteivel. Magyarország támogatott minden eddigi szankciós csomagot, de ez az utolsó teljes egészében kivéreztetné a magyar gazdaságot. De, hogy ne csak a magyar gazdaságot említsük az embargó recesszióba taszítaná az egész európai kontinenst, ugyanis a hatalmas sokkot lenne képtelen feldolgozni az európai gazdaság.

A legvégén a fogyasztók és az egyszerű emberek fizetnék meg az Európai Bizottság felelőtlen politikájának a következményeit.

Az Európai Bizottságot csak az ideológiai kényszer hajtja. Forrás: AFP/Geert Vanden Wijngaaert

Az Európai Bizottságot láthatóan ez végképp nem érdekli ugyanis a hatodik szankciós csomag teljesen összhangban van a korábban elfogadott Fit for 55 nevű klímacsomaggal amellyel radikálisan meg kívánják változtatni az átlag európai polgár mindennapjait.

A csomagot a kezdetektől fogva ellenezte a magyar kormány, mert a zöld átállás költségeit az uniós polgárokkal fizetették volna meg. Az irracionális embargó esetében ugyanez a helyzet, ugyanis a

hatástanulmányok nélküli irracionális olaj és későbbi gázembargó felér egy öngyilkossággal gazdasági szempontból.

Az Európai Bizottság úgy erőlteti az embargó kérdését pusztán ideológiai okokból, hogy számos energetikai, gazdasági szakember egybehangzó véleménye szerint beláthatatlanul katasztrofális következményei lennének a tervezetnek.

Egész országok sorában teljesen összeomlana a gazdaság, az energiainfláció fütésével a lakosok egyre kevesebbet tudnának fogyasztani, elszállna az infláció, az ipar versenyképessége teljesen megszűnne, sőt veszélybe kerülne az ipari termelés, kidőlne a modern társadalmunk néhány alappillére.

Nemzetgazdaságok egész sora dőlne recesszióba. Forrás: shutterstock

Az Origo által megszólaltatott összes szakértő hangsúlyozta a szankciós csomag értelmetlenségét ugyanis az átállási időszakban Oroszország új vevőket találna a fejlődő országok magas energiaigénye miatt, miközben a szanckió feltornáznák az egekbe a fosszilis nyersanyagok árait, így Oroszország gyakorlatilag még magasabb haszonra is szert tehet.

Az egyöntetű álláspontjuk szerint ez a szankciós tervezet jobban árt az európai nemzetgazdaságoknak, mint magának Oroszországnak.

Tehát az Európai Bizottság egy olyan szankciót vezetne be, ami romokba döntené az uniós nemzeteket, különösen azokat, amelynek nagy orosz energiafüggősége van, miközben gazdagabbá teszi azt az államot, amelyet büntetni akar a háborús agresszió miatt.

Ezt a logikát követve feltételezhető, hogy az irracionális döntés egyik legfőbb oka, hogy bevezessék a valóságtól elrugaszkodott klímacélokat.

Emiatt a végletekig ragaszkodnak az embargóhoz és mindezek mellett teljesen figyelmen kívül hagyják az európai emberek valós igényeit és szemet hunynak az Európai Unió valódi érdeke felett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!