A dán rendőrség nagy erőkkel vonult ki az Amager városrészben található Fields bevásárlóközponthoz. Egyelőre nem tudni a sérültek számát, illetve azt sem, hogy vannak-e halottak. A sérültek egy részét, legalább három főt a főváros Rigshospitalet nevű, legnagyobb kórházába vitték - írja a Reuters.
A lövöldözéssel összefüggésben egy gyanúsítottat őrizetbe vettek.
A helyi sajtóban megjelent felvételeken állig felfegyverzett rendőröket lehetett látni és a bevásárlóközpontból menekülő embereket. A bevásárlóközpontot és környékét lezárták, arra kérik a lakosságot, hogy kerüljék el a helyszínt.
A Reuters globális hírügynökség megjegyezte, a lövöldözés helyszínétől nem messze található a Royal Arena rendezvényközpont, ahol az este folyamán Harry Styles brit énekes tervezett fellépni. A koncertet meg fogják tartani a szervezők, miután egyeztettek a hatóságokkal.
Több halottja is van a koppenhágai Fields bevásárlóközpontban történt vasárnapi lövöldözésnek - közölte a dán főváros rendőrfőkapitánya.
Soren Thomassen nem pontosította a halottak és sebesültek számát. A rendőrfőkapitány szerint egyelőre nem zárható ki, hogy terrorcselekmény történt. Az őrizetbe vett gyanúsított egy 22 éves dán állampolgár. A férfit A Fields közelében fogták el. Hozzátette, hogy valószínűleg egyedül cselekedett.
A TV2 dán hírtelevízió a Rigshospitalet kórházra hivatkozva közölte, hogy három sebesültet szállítottak oda.
"Nem tudjuk pontosan hány halott vagy sebesült van, de a helyzet nagyon komoly" - írta Sophie H. Andersen koppenhágai főpolgármester nem sokkal korábban a Twitteren.
A TV2-nek nyilatkozó egyik szemtanú arról számolt be, hogy rablónak hitte az elkövetőt, majd miután meghallotta a lövéseket elbújt egy bolt kasszája mögé.
Nem a földre vagy a plafonra célzott, hanem a tömegbe kezdett lőni"
Laurits Hermansen, egy másik szemtanú elmondta, hogy éppen egy ruhaboltban tartózkodott a családjával, amikor három-négy nagyon hangos dörrenést hallott, ezt követően pedig az emberek rohanni kezdtek.