A hullámvasút a beszámolók szerint túl erősen fékezett, egy másik szerelvény pedig emiatt nekiment.
A balesetben legalább 34 ember megsérült, közülük ketten súlyosan.
A balesethez a vidámpark készenléti mentőszolgálatának összes tagját riasztották, három mentőhalikopter is a helyszínen van. A rendőrséget és a tűzoltóságot is riasztották.
Parkinformációk szerint a Tűzsárkány névre keresztelt hullámvasút másodpercenként akár nyolc méteres sebességgel halad, ami körülbelül
29 kilométer per órás sebességnek felel meg
- írja a Stern. Azt egyelőre nem tudni, mitől fékezett be a szerelvény.
A csütörtöki szerencsétlenség ellenére a dél-németországi vidámpark nyitva marad.
Múlt szombaton a Németország délnyugati részén fekvő Rajna-vidék-Pfalz tartományban történt halálos baleset.
Itt egy 57 éves nő ismeretlen okokból kiesett az egyik hullámvasút kocsijából, és belehalt sérüléseibe.
A Klotten an der Mosel-i vidámpark csütörtökön nyitott ki újra.
A günzburgi Legoland 2002-ben nyitotta meg kapuit.