Nem tudott elaludni szobatársa hangos lélegeztetőgépétől, ezért lekapcsolta

kórház
Illusztráció
Vágólapra másolva!
Tavaly novemberben egy 73 éves török asszonyt emberölés gyanúja miatt tartóztattak le a rendőrök Németországban. Az idős nő azzal okozta a szobatársa halálát, hogy kétszer is lekapcsolta a lélegeztetőgépét, mert nem tudott aludni annak a zajától. A 79 éves áldozat az oxigánhiány okozta szövődményekbe halt bele – írja a DailyMail.
Vágólapra másolva!

A 73 éves vádlott egy mannheimi kórház Covid osztályának a betege volt tavaly ősszel. A vele egy szobában lévő 79 éves áldozat lélegeztetőgépet használt, aminek a hangja miatt a vádlott nem tudott aludni, ezért úgy döntött, hogy lekapcsolja azt. Az első ilyen eset után a kórház személyzete szigorúan figyelmeztette az asszonyt, hogy többet ilyet ne csináljon. Ennek ellenére újra megtette.

A nő fia azt mondta, hogy az anyja csak törökül beszél, ezért valószínűleg nem értette azt, amit a nővérek mondtak neki.

A 79 éves nőt újraélesztették, de nem sokkal később az oxigénhiány következményeibe belehalt.

Az asszonyt az eset után, 2022. november 30-án, gyilkossági kísérlet gyanúja miatt letartóztatták.

A nő fia azt nyilatkozta, hogy az édesanyja kétségbeesésből cselekedett, miután a lélegeztetőgép hangja miatt nem tudott aludni. Továbbá kimerült volt és bódult volt a gyógyszerektől, amiket kapott.

A férfi elmondta, hogy a Covid-ot az anyja a szülőföldjén, Törökországban, töltött nyaralás alatt kapta el. A mannheimi kórházba kezelték, ahol rossz mentális állapotba került.

A férfi bocsánatot kért az áldozat családjától és a kórházat hibáztatta. A áldozat lánya azonban nem hajlandó megbocsátani a történtekért.

(a címlapi kép illusztráció)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!