Soros egymillió dollárral finanszírozta azt a Color of Change nevű civil szervezetet,
amely a Fox News szerint jelentősen befolyásolta 2021-es kerületi ügyészi választás kimenetelét, amelyen a balliberális Demokrata Párt színeiben induló Alvin Bragg legyőzte jobboldali, republikánus párti ellenfelét. Soros György fia, Jonathan Soros és annak felesége, Jennifer Allan Soros is támogatta pénzzel Bragg kampányát, fejenként 10-10 ezer dollárral. Az amerikai hírtelevízió szerint a házaspár korábban nem igen tett ilyet, pénzügyileg nem avatkoztak bele kerületi ügyészi versenyekbe.
A Fox News felidézi: Soros György viszont több radikális baloldali ügyészjelölt kampányát is támogatta az elmúlt években, ezektől az ügyészektől azt várja, hogy a saját szája íze szerint alakítsák át az amerikai igazságszolgáltatási rendszert.
A Daily Mail brit lap kevésbé visszafogottan fogalmaz: Soros „választásokat vásárolt meg", amelyek ahhoz vezettek, hogy a baloldali nézeteit támogató emberek kerültek ügyészi pozícióba. Matt Palumbo, a Sorosról és hálózatáról írt könyv szerzője szerint a milliárdos legalább 40 millió dollárt költött erre a célra,
amiből összesen 75 Soros által jelölt progresszív ügyészt választottak meg Amerika-szerte.
Ezek az ügyészek nem emelnek vádat a kevésbé súlyos bűnöket elkövető, például tolvajlás miatt elfogott bűnözők ellen, hozzájárulva ahhoz, hogy ezekben a városokban tombol a bűnözés. A szintén Soros által támogatott Kim Foxx chicagói kerületi ügyész megválasztása óta például a legtöbb gyilkosságot követték el a nagyvárosban 1994 óta. Larry Krasner felügyelete alatt pedig megnőtt a droghasználók és az erőszakos bűncselekmények száma Philadelphiában – írja a Daily Mail.