Itt a legújabb orosz nyilatkozat: nagy a baj, egyre közelebb a világháború

conflict Horizontal, orosz-ukrán háború, Ukrajna
Ukrainian servicemen ride on armoured personnel carriers (APC) on a road toward Bakhmut, Donetsk region, on July 1, 2023, amid the Russian invasion of Ukraine. (Photo by Genya SAVILOV / AFP)
Vágólapra másolva!
Oroszország osztja sok partnerének az ukrajnai konfliktus békés rendezésére vonatkozó javaslatát, de a Nyugat és Kijev minden békekezdeményezést elutasított - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy orosz hírportálnak adott interjúban.
Vágólapra másolva!

A Lenta.ru online oldalán csütörtökön megjelent cikk szerint Lavrov kifejtette: "egyetértünk partnereink számos olyan javaslatával, amelyek többek között a nemzetközi jog és az ENSZ alapokmányának betartására, a hidegháborús mentalitás elhagyására, a humanitárius válság megoldására, az atomerőművek biztonságának szavatolására, az egyoldalú szankciók megszüntetésére, valamint a világgazdaság politikai célokra való felhasználásának elutasítására vonatkozott".

Lavrov szerint nem akar békét a Nyugat Forrás: AFP/Ozan Kose

Hozzátette: "ezzel együtt be kell látnunk, hogy Volodimir Zelenszkij nyugati támogatói teljes mértékben elutasítják a válság fokozatos csökkentésének minden formáját". Mint mondta: a kijevi rezsim közvetlenül és azonnal elutasította Kína, Brazília és az afrikai országok által javasolt békekezdeményezésekről szóló tárgyalások lehetőségét.

Az orosz külügyminiszter szerint Moszkva aprólékosan tanulmányozta az összes javasolt békekezdeményezést.

Kiemelte, hogy június közepén Vlagyimir Putyin orosz elnök több afrikai állam vezetőjét is fogadta Szentpéterváron. "Május végén bizalomteljes és szívélyes találkozónk volt Li Hujjal, a kínai kormány eurázsiai különmegbízottjával, az ukrán válság rendezésével foglalkozó kínai küldöttség vezetőjével Moszkvában" - mondta.

"Tartalmas megbeszélést folytattunk Celso Amorimmal, a brazil elnökség nemzetközi ügyekkel foglalkozó főtanácsadójával, aki március végén Oroszországba látogatott" - sorolta Szergej Lavrov.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!