Putyin legfőbb szövetségesével tárgyalt, elképesztő fordulat jöhet
![politics Horizontal](https://cdn.origo.hu/2023/12/Icojr75VI0bd5KkNZBJTcG2oY5FlI0rH6rmD-KDT2RY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhZjNmYzc0MGVkMTQzNTQ4MmViMzJmNjdhZTAyYWIz.webp)
Az orosz elnök kiemelte, hogy a stratégiai és szövetségi együttműködés folyamatosan fejlődik Oroszország és Kazahsztán között. Hozzátette, hogy a mostani helyzetben mindkét ország képes arra, hogy kielégítse saját mezőgazdasági szükségleteit,
de ezen túl a szövetségeseik számára is képesek segítséget nyújtani.
Putyin elmondta, hogy Kazahsztán és Oroszország is jelentős mezőgazdasággal rendelkezik, ennek köszönhetően jól tudják érvényesíteni akaratukat a nemzetközi piacokon, illetve világszerte képesek élelmiszert biztosítani a partnereik számára.
Tokajev szerint Putyin látogatása nemcsak stratégiai, hanem történelmi jelentőségű is. Hangsúlyozta, hogy a két ország stratégiai partner és szövetséges, mindkét fél szeretné folytatni és növelni az együttműködést a mezőgazdaság területén.