Itt van Oroszország elképesztő üzenete, erre nem számított a Nyugat

Lavrov
Vágólapra másolva!
A NATO megpróbálta szétszakítani Oroszországot, de csak egységesebbé tette azt - közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter április 25-én az ENSZ Biztonsági Tanácsának New York-i ülése után tartott sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

"Az elfogulatlan megfigyelők és a politikai elemzők meglátásai ugyanazok mind Oroszországban, mind külföldön, miszerint a NATO szét akarta verni Oroszországot, de végül csak egységesebbé tette azt" - mondta Lavrov.

A diplomata hangsúlyozta, hogy az elmúlt években az Európai Unió (EU) és a NATO aktívan összemosta a két szervezet ügyeit - írja az iz.ru.

Szergej Lavrov. Forrás: Twitter

Az orosz külügyminiszter emellett emlékeztetett arra, hogy a NATO keleti terjeszkedésének megakadályozása a szövetség egyik ígérete volt, amelyet később megszegtek.

"Ezt többször is megígérték nekünk. De mégis hazudtak, ezt most már mindenki tudja, ahogy a minszki megállapodásokkal és sok más dologgal kapcsolatban is hazudtak, és ezt pironkodás nélkül beismerték" - mondta a Lavrov.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!