A tragikus gázolás tavaly júliusban történt az angliai Wallsallban.
Egy 15 éves fiú ellopott egy motort és 52 kilométer/órás sebességgel elgázolt egy hétéves kislányt a saját házuk előtt.
A lány az ikertestévérével és idősebb nővérével kerékpározott az otthonuk előtt, amikor a fiú fékezés nélkül közéjük hajtott. A kislány 20 méter magasra repült az ütközés következtében. A Metro szerint a járókelők erőfeszítései ellenére,- akik megpróbálták újjáéleszteni - a kislány szörnyethalt. Az akkor még csak 14 éves fiú elmenekült a helyszíntől.
Nem sokkal később megtalálták az összeégett motort pár utcával arrébb, a bokrok között.
Egy sofőr - akinek majdnem nekiütközött a robogós - elmondta, hogy az út nem megfelelő oldalán közlekedett a fiú. A tinédzser nem először követett el szabálytalanságot, korábban is vezetett már biztosítás és jogosítvány nélkül.
A fiút letartóztatták, a tárgyalására áprilisban került sor.
Mivel bevallotta a bűnösségét és megbánást tanúsított öt évre és négy hónapra ítélték csak el.
A kislány szülei mai napig nem tudják feldolgozni a történteket, öt éven keresztül küzdöttek azért, hogy gyermekük születhessen és egy felelőtlen tinédzser miatt el kellett, hogy elveszítsék a gyermeküket - írja a BBC.
Tavaly Londonban gázolt halálra egy motoros egy nyolcéves kisfiút a zebrán. A motoros jogosítvány nélkül vezetett, már korábban elvették tőle közlekedési baleset okozása és kábítószerbirtoklás miatt.