Mintegy 30 diák evett a chipsből, amelyet egyikük hozott be az iskolába - jelentette a helyi média.
Hamarosan néhányan hányingerre, valamint erős fájdalomra panaszkodtak a szájuk körül. 13 lányt és egy fiút szállítottak kórházba.
A jelentések szerint eszméletüknél voltak, állapotuk nem volt súlyos. Az Isoyama Corp., a chipset gyártó cég közleményt adott ki, amelyben elnézést kért a vásárlóktól, és gyors felépülést kívánt a diákoknak.
A BBC szerint a cég honlapján találhatók figyelmeztetések termékükkel kapcsolatosan a vásárlók számára. Így például megtiltják a chips fogyasztását 18 éven aluli személyeknek, mivel ezek a fajta curry-s chipsek rendkívül csípősek.
Még azokat is óvatosságra intik, akik szeretik a csípőset, mivel mint írják a termék annyira fűszeres, hogy különféle fájdalmak és panaszok léphetnek fel nem körültekintő fogyasztás esetén.
A japán cég azt is tanácsolja, egyedül senki ne fogyassza a chipset, és felhívja a figyelmet, hogy a teljes tartalom elfogyasztása esetén hasmenés léphet fel. A magas vérnyomással és gyenge gyomorral rendelkezőknek „teljes mértékben tilos” a chipsek fogyasztása a cég honlapja szerint.
A termék rendkívüli csípősségéért az Északkelet-Indiában termesztett, szellempaprika helyi nevén bhut jolokia felel. Bár Indiában és máshol is használják ételreceptekben, a világ legcsípősebb chilijei között tartják számon. A Scoville-skálán akár 1 000 000 SHU-t is elérheti.
Az egyik médiajelentés szerint az egyik diák, egy fiú, „csak szórakozásból” vitte be a chipset az iskolába.
A kórházi kezelésekről szóló hírekre reagálva néhány X-felhasználó egy „csípősségmérőt” tett közzé, hogy demonstrálja, mennyire csípősek a chipsek, míg mások videókat osztottak meg az evésükkel kapcsolatos gyötrelmes tapasztalataikról.
Az X tulajdonosa, Elon Musk is hozzászólt a posztokhoz, mondván: „Biztosan nagyon fűszeresek!”.
Legutóbb Romániában került kórházba ételmérgezéssel egy magyar turistacsoport. Többen gyomorfájásra, hasmenésre és hányingerre panaszkodtak. A szabadnapos orvosokat is riasztani kellett, hogy elláthassák a betegeket.