Kidobta csecsemőjét az ablakon egy nő

Vágólapra másolva!
Több év börtönbüntetésre ítélte egy német nőt, aki azért dobta ki az ablakon újszülött csecsemőjét, mert attól tartott agyerek tönkre fogja tenni karrierjét. Emiatt még a terhességét is eltitkolta kollégái elől. A bíróságon pedig azt állította, nem tudta, hogy terhes.
Vágólapra másolva!

Baden-Württemberg tartomány egyik kis városából, Lauffen am Neckarból származó, 28 éves Katarina Jovanovicot tárgyalását július 3-án tartották, a Heilbronni Kerületi Bíróságon. A nőt gyilkossággal vádolták, amiben bűnösnek találták, ezért hét és fél év börtönre ítélték. 

A nő ugyanis saját csecsemőjével végzett. Katarina tavaly szeptember 10-én szülte meg gyereket, majd a szülés után az újszülöttet, 

csaknem 12 méter magasból, ledobta a lakása erkélyéről az aszfaltra.

 A csecsemő holttestét egy járókelő találta meg a nő erkélye alatt, ezért azonnal hívta a rendőrséget. 

Katerina bírósági tárgyalásai már áprilisban elkezdődtek. Akkor a nő beismerte a gyilkosságot, de azt állította, nem vette észre, hogy terhes. Az ügyész azonban nem hitt nőnek és ettől kezdve, nemcsak gyilkossággal, hanem a terhesség eltitkolásával is megvádolta. 

Később kiderült, a nő azért ölte meg a csecsemőjét, mert attól tartott, a szülés után mert nem lehet a Porsche jogi osztályának vezetője.

Egy másik ügyész, Mareike Hafendoerfer azt mondta, hogy a nő nem volt felkészülve arra, hogy karrierjét egy gyerek miatt feladja. 

Katerina ügyvédei úgy próbálták meg védeni a gyilkos nőt, hogy azt állították, a csecsemőt véletlenül ejtette ki a kezéből, mivel egyedül szült otthon, ráadásul azt sem tudta, hogy terhes.

image

A nő terhességéből a szomszédok sem vettek észre semmit, többen azt gondolták, azért hízott meg, mert sokat stresszel a munkahelyén. 

Malte Hoech, ügyvéd, úgy fogalmazott, hogy 

baleset volt, leejtette a babát. Azt viszont, hogy a baba miért volt az erkély alatt, ki kell vizsgálni. 

A bíróság végül bűnösnek találta a nőt gyilkosság miatt, viszont enyhítettek a büntetésen, ezért csak 7 és fél börtönbüntetést kapott. -írja a DailyMail.

Korábban arról írtunk higy, egy 29 éves pszichológiát hallgató nőt azzal vádolnak, hogy meggyilkolta a rá bízott csecsemőt, és annak ikertestvérét is bántalmazta.

Arról is írtunk, hogy egy amerikai nő az utcán magára hagyta csecsemőjét, akire egy házaspár talált rá. A házaspár azonnal értesítette a hatóságokat, és a gyereket utána rögtön kórházba szállították. Szerencsére jól van, állítólag nem lesz baja, de szinte csak a csodának köszönheti az életét.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!