Izrael megelőző csapást mért Libanonra, amely válaszul rakétaesőt zúdított Észak-Izraelre

Vágólapra másolva!
Az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap helyi idő szerint reggel 5 óra előtt megelőző támadást indított Dél-Libanonban, majd rövid időn belül a libanoni síita Hezbollah mozgalom több mint háromszázhúsz lövedéket és drónt indított Izrael északi része felé, válaszul Fuad Sukr július 30-i célzott kivégzésére Bejrútban.
Vágólapra másolva!

A szervezet közölte, hogy bosszújának ez csak az első hulláma.

Vasárnap reggelre összehívták Izraelben a biztonságpolitikai kabinetet. A hatóságok a következő két napra rendkívüli helyzetet hirdettek Izraelben Tel-Aviv környékétől északra, a hátországban

 - jelentette be a katonai szóvivő.

 Korlátozták a gyülekezést, zárt helyeken legfeljebb háromszázan lehetnek együtt. Galileában és a Golán-fennsíkon az óvóhelyek közelében kell tartózkodni.

 A katonai rádió jelentése szerint több mint száz katonai repülőgép akadályozta meg - fél órával kezdete előtt - a Hezbollah tervezett támadását, amely Izrael középső részében lévő katonai létesítmények ellen is irányult volna. A Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet jelentése szerint Tel-Aviv térségében stratégiai létesítményekre terveztek csapást mérni, köztük a Ben Gurion repülőtérre. Biztonsági forrás szerint a Hezbollah "több ezer lövedékkel tervezte támadását végrehajtani több száz katonai és stratégiai célpont ellen". A hadsereg szerint a vadászgépek több ezer rakétaütegre mértek csapást Libanonban, és elfogták a Hezbollah Izrael felé irányuló lövedékeinek nagy részét.

Vannak támadási terveink is, amelyeket teljes mértékben bemutatunk a politikai szintnek. Amit a politikai szint jóváhagy, azt végrehajtjuk

 - nyilatkozták a hadsereg illetékesei. A hadsereg becslése szerint a Hezbollah jelenleg felméri a helyzetet, és megvizsgálja a vasárnap reggeli támadás eredményeit.

 Jiszráel Kac külügyminiszter számos ország külügyminiszteréhez címzett levelében Izrael támogatását kérte a Hezbollahhal, Iránnal és az általuk irányított milíciákkal szemben, egyben hangsúlyozta, az izraeli hadsereg csak azután mért csapást a libanoni Hezbollahra, miután azonosította az Izrael ellen tervezett nagyszabású rakéta- és dróntámadást.

Galilea északi részén, Manot faluban eltaláltak egy lakóházat és egy baromfifarmot, amely lángra kapott és megsemmisült, a tüzet eloltották. Emberéletben nem esett kár. A Haifától északra fekvő Akkó városában repeszek könnyebben megsebesítettek egy nőt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!