Vérző fejjel akart felszállni a repülőre egy férfi

Vágólapra másolva!
Erősen vérző fejjel akart felszállni a repülőre egy férfi, azonban emiatt őt és a feleségét is leszállították. A férfinak és párjának azonban eszük ágában sem volt leszállni, ehelyett emelt hangon magyarázták, hogy a vérzés oka mindössze a férfi hajbeültetési műtétje, amit nemrég végeztek el nála. Azonban ez sem a személyzetet, sem a rendőröket nem győzte meg, sőt, még le is tartóztatták őket, amiért ellenálltak a rendőri utasításnak.
Vágólapra másolva!

Hajbeültetésen esett át a 27 éves, Las Vegas-i Eugenio Ernesto Hernandez-Garnier, majd amikor a műtétet követően barátnőjével, Yusleydis Blanca Loyolával együtt felszállt a repülőgépre, hirtelen szivárogni kezdett a vér a férfi fejéből. Az eset nagy port kavart, ugyanis a személyzetből és az utastársakból egyaránt riadalmat váltott ki a látvány, és aggódni kezdtek a férfi állapota miatt.

Miamiban, a helyi rendőrök elmondták, hogy a személyzet felszólította a férfit, hogy cserélje ki a szennyeződött kötést, ő azonban azt állította, hogy nincs nála tartalék. A személyzetben és az utasokban egyre nagyobb pánikot keltett a vérző férfi látványa, ezért felszólították a párt, hogy hagyják el a repülőgépet. A pár azonban együttműködés helyett kijelentette, hogy ha ők nem repülhetnek, senki más nem fog.

Hernandez-Garnier és Loyola még akkor sem mozdult meg a helyéről, amikor a rendőrök felbukkantak, ezért mindkettőjüket megbilincselték, és lerángatták a gépről.

Hair Transplant In Kashmir
Fotó: Getty/ Nasir Kachroo/NurPhoto /

A káosz kellős közepén 

Loyola élő felvételt tett közzé a TikTokon, miközben spanyolul kiabálta, hogy a vérzés csupán a férje korábbi műtétjének következménye, nem pedig egyéb egészségügyi problémából származik. 

A többi utas azonban kénytelen volt leszállni a gépről egészségügyi aggodalmak miatt, és szó szerint tapsoltak örömükben, amikor eltávolították a gépről a két problémát okozó utast.

Az American Airlines megerősítette, hogy 

a fennakadás következtében a járat egy éjszakán át késett, és végül kedd reggel indult útnak. A rendőrök jelentése szerint a férfit feleségével együtt először kórházba vitték kivizsgálásra.

 Ezután a párost a miami Turner Guilford Knight Büntetés-végrehajtási Központba helyezték át.

Aerial,View,Of,Istanbul,,Sea,And,The,Wing,From,The
Fotó: Morrowind / Shutterstock/ Morrowind

 

Hernandez-Garniert és Loyolát azzal vádolják, hogy figyelmeztetést követően birtokháborítást követtek el, és ellenálltak a rendőri utasításnak.

A férfi felvételén láthatóan hajátültetés után eltávolították a kötszereket, és erősen vérzett a fejbőre. A Loyola által TikTokon közzétett videók alapján kozmetikai műtéten esett át Floridában.

 

A Miamiból Las Vegasba tartó American Airlines 1858-as járatának augusztus 19-i felszállása során két ügyfél nem tartotta be a személyzeti utasításokat. A bűnüldöző szervek reagáltak, és mindkét ügyfelet eltávolították a repülőgépből. Köszönjük legénységünk professzionalizmusát, és elnézést kérünk ügyfeleinktől a kellemetlenségekért."

- mondta az American Airlines szóvivője az esettel kapcsolatban a Mirrornak.

Forrás: DailyStar

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!