Amerika bejelentette, hogy komolyan veszik Putyin fenyegetéseit

Képünk illusztráció!
Fotó: AFP/ ROMAN PILIPEY
Vágólapra másolva!
Az Ukrajna rendelkezésére bocsátott nyugati fegyverek oroszországi bevetése is témája volt Joe Biden és Keir Starmer washingtoni tárgyalásainak. A fehér házi tanácsadó megjegyezte, hogy az orosz elnök fenyegetéseit komolyan veszi az Egyesült Államok, mert már bizonyította, hogy képes katonai agressziót elindítani és eszkalációt kezdeményezni.
Vágólapra másolva!

Az Ukrajna rendelkezésére bocsátott nyugati fegyverek oroszországi bevetése is témája Joe Biden amerikai elnök és Keir Starmer brit miniszterelnök washingtoni tárgyalásainak – közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának kommunikációs vezetője pénteken, a csúcstalálkozót megelőzően. John Kirby újságíróknak tartott sajtóbeszélgetésén ugyanakkor hangsúlyozta: 

nincs változás Washingtonnak abban a kikötésében, amely tiltja az Ukrajnának rendelkezésre bocsátott amerikai fegyverzet nagy hatótávolságú bevetését mélyen Oroszország területén belül. 

Amerika továbbra is fegyvereket ad Ukrajnának

A fegyverzet felhasználásával kapcsolatban John Kirby kijelentette, hogy a brit és francia megfontolásokat nem kommentálja. A Fehér Ház illetékese szerint az Ukrajna támogatásáról szóló nemzetközi erőfeszítések elemeként kell tekinteni az amerikai–brit csúcstalálkozóra, és azt is hangoztatta, hogy nem várható bejelentés azt illetően, hogy az Egyesült Államok hozzájárulna Ukrajna számára a tengerentúlról kapott fegyverzet bevetésére mélyen Oroszország területére hatoló támadó művelethez. 

Nekünk megvannak a saját számításaink arra vonatkozóan, hogy mivel látjuk el Ukrajnát és mivel nem

– jegyezte meg a sajtóbeszélgetés egy másik pontján John Kirby.  Kijelentette, hogy az amerikai adminisztráció állandó egyeztetésben van partnereivel és szövetségeseivel, különösen a britekkel és a franciákkal Ukrajna támogatásának összes lehetséges módjáról és eszközéről. Hozzátette, hogy szuverén országokként maguknak kell dönteniük arról, miként néz ki ez a segítségnyújtás, mi az elfogadható számukra, illetve polgáraik számára.

Ukrainian soldiers conduct operations in Kharkiv
Fotó: AFP/ GIAN MARCO BENEDETTO

Komolyan veszik Putyin fenyegetését

Állandó a megbeszélés közöttünk, hogy ők mit tesznek és mi mit teszünk – fogalmazott a vezető amerikai nemzetbiztonsági tisztségviselő Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki szavaira reagálva, miszerint a háború lényegét változtatná meg, amennyiben nyugati fegyverzetet mélyen oroszországi területen is bevetnének. John Kirby először úgy reagált, hogy „ami Putyin elnök száját elhagyja, azt nehéz szó szerint érteni, és ez nem az a retorika, amelyet korábban már ne hallottunk volna tőle”. 

A fehér házi tanácsadó később ugyanakkor megjegyezte, hogy az orosz elnök fenyegetéseit komolyan veszi az Egyesült Államok, mert már bizonyította, hogy képes katonai agressziót elindítani és eszkalációt kezdeményezni. 

Ehhez még azt fűzte hozzá, hogy amennyiben az orosz elnök aggódik az orosz területek és városok biztonságáért, akkor vonja ki csapatait Ukrajnából. John Kirby az Ukrajna mögötti kiállást illetően megállapította, hogy gyakran szem elől vész, hogy a katonai támogatás nem egyoldalú erőfeszítés amerikai részről, hanem több szövetséges vesz részt benne, egyeztetve arról, hogy milyen eszközt szállítanak, attól is függően, hogy ki milyen képességekkel rendelkezik, igazítva az ukrán szükségletekhez és elvárásokhoz. 

Arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok beleegyezésére lenne-e szükség, ha a brit és francia vezetés olyan fegyverzetet enged orosz terület elleni bevetésre, amelyben amerikai alkatrészek is vannak, John Kirby azt mondta, hogy ezekről a kérdésekről is folytatódnak az egyeztetések a két említett országgal, de más szövetségesekkel is az Ukrajna számára küldött katonai képességek fajtáiról.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!