Bombát dobtak egy kaliforniai bíróság épületébe, öten megsérültek

Vágólapra másolva!
Egy 20 éves férfi robbanószerkezetet dobott be egy kaliforniai bíróság épületébe szerdán. A detonáció során öt ember könnyebben megsérült, az épületet több másikkal együtt lezárták.
Vágólapra másolva!

A robbanás szerda reggel történt Santa Maria városában. A gyanúsított a támadás után elszaladt, a rendőröknek sikerült elkapniuk, miközben szállt be a közelben parkoló autójába - írja a The Guardian

Craig Bonner aljegyző szerint a Santa Mariából származó férfi golyóálló mellényt viselt a kabátja alatt, az illetőt gyilkossági kísérlettel vádolják. A hatóságok azt is vizsgálják, hogy köze van-e a nemrég elkövetett gyújtogatásokhoz. Tisztviselők szerint nem terrorcselekményről van szó.

Úgy gondoljuk, hogy ez egy helyi ügy, amit biztonságosan megoldottak, és nincsenek kiemelkedő aggályok a biztonsággal kapcsolatban

 - mondta Bonner. A gyanúsítottat tavaly júliusban tartóztatták le illegális fegyvertartás miatt, és szerdán állították bíróság elé. Amikor belépett a bíróság épületébe, és megközelítette az átvizsgáló állomást, eldobott egy táskát, ami aztán felrobbant. Bonner elmondta, hogy 

az öt áldozat közül három égési sérüléseket szenvedett.

 Mindannyiukat ellátták és kiengedték a kórházból, egyikük sem volt bírósági alkalmazott. A hatóságok a robbanás után öt háztömbnyi területen evakuáltak üzleteket, otthonokat és egy iskolát. Csütörtökön zárva tart a bíróság, mivel a rendőrség befejezi a nyomozást.

Egy szemtanú elmondta, a bíróság épületében volt, amikor történt a detonáció. 

Erős csattanás volt.

 „Szerintem ez sokkal rosszabb is lehetett volna, mint amilyen volt, ha a képviselők nem ugranak rá a srácra” – mondta az illető.

A napokban robbanás történt Budapesten is egy gyógyszergyárban, ketten megsérültek. Arról is írtunk, hogy legalább 52 ember meghalt és 17 megsérült, miután egy kelet-iráni szénbányában metánszivárgás miatt robbanás történt - jelentette az állami média. Nyáron egy rotterdami iskolánál történt robbantás, horogkereszteket festettek az épületre. Kézigránátot dobott egy férfi az emberek közé egy szupermarketnél a közép-ukrajnai poltavai régióban lévő Lubni városában, hárman megsebesültek, maga a támadó pedig meghalt.

Korábban arról is beszámoltunk, hogy terrorista merénylet készült Ferenc pápa ellen, és hét embert tartóztattak le a rendőrök. 

Meg akarták gyilkolni, vagy megsebesíteni Ferenc pápát

 - közölte az indonéziai terrorista ellenes egység nyomán az olasz sajtó. A hatóságok hét személyt fogtak el, akik feltehetően terrorista merénylet végrehajtását készítették elő a katolikus egyházfő ellen.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!