Újabb hírek érkeztek az egyiptomi vonatbalesetről

Vágólapra másolva!
Ahogyan arról a minap beszámoltunk, összeütközött két vonat az egyiptomi Nílus-deltában, Zagázig városában. A balesetben legalább ketten meghaltak, csaknem harmincan megsérültek, őket kórházba kellett szállítani. 2018-ban Abdel Fattah el-Sissi elnök azt mondta, hogy mintegy 8,13 milliárd dollárra lesz szükség az észak-afrikai ország elhanyagolt vasúthálózatának megfelelő felújításához.
Vágólapra másolva!

Két személyszállító vonat ütközött össze az egyiptomi Nílus-deltában Zagázig városban. A balesetben legalább ketten meghaltak és csaknem 30 ember megsérült, őket kórházba szállították - írja a Mirror.

A helyszínről készült képeken rengeteg aggódó ember látható a roncsok mellett. Az egészségügyi minisztérium közleménye szerint 

több mint háromtucatnyi mentőautót küldtek az ütközés helyszínére, a sérülteket az Al-Ahrar és a Zagazig Egyetemi Kórházba szállították.

A vasúti hatóság tájékoztatása szerint a Zagazigból Iszmailiába tartó 281-es számú személyvonat és a Mansourából Zagazigba tartó 336-os személyvonat karambolozott. Egyiptomban gyakoriak a vonatbalesetek, az elmúlt években a kormány kezdeményezéseket jelentett be a vasút fejlesztésére.

2018-ban Abdel Fattah el-Sissi elnök azt mondta, hogy 

mintegy 8,13 milliárd dollárra lesz szükség az észak-afrikai ország elhanyagolt vasúthálózatának megfelelő felújításához.

Készült egy videó a baleset helyszínén, amin az látszik, hogy az ütközéstől teljesen összeroncsolódott szerelvényt tömegek veszik körül. Férfiak egy autó ablakán keresztül próbáltak egy sérülten segíteni. 

Múlt hónapban egy vonat ütközött egy, a síneken áthaladó teherautónak a földközi-tengeri Alexandria tartományban, abban a balesetben két ember halt meg.

Ahogyan arról az Origo korábban beszámolt, júliusban kisiklott egy személyvonat Oroszország déli részén, a szerencsétlenségben több tucat ember megsérült. Nyolc vagon kirepült a sínekről - közölte az ország állami vasúttársasága. Nemrég Vác és Vácrátót között történt vonatbaleset. A Nyugati pályaudvarról Vácra közlekedő vonat Csörög és Máriaudvar között egy autóval ütközött a vasúti átjáróban. Az autó sofőrje a tilos jelzés ellenére haladt át a sorompón. A sofőrt életveszélyes állapotban mentőhelikopter vitte kórházba.

Cegléden halálos szerencsétlenség történt, kocsi és vonat karambolozott egy vasúti átjáróban. A vonaton nyolcszázan utaztak, útjukat mentesítő járattal folytatták tovább. Szeptember elején egy 16 éves fiút, aki telefonját használta és zenét hallgatott, halálra gázolta a vonat. Előtte egy 14 éves lány szenvedett halálos balesetet, amikor figyelmen kívül hagyta a tilos jelzést és átfutott a síneken.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!