Több mint 300 kg felvágottat akart az Egyesült Államokba csempészni egy 43 éves nő, aki a Presidio kikötőben próbált meg bejutni az országba hétfő délután Mexikóból. A határon az ellenőrzés során azt mondta, csak főtt étel van nála - írja a New York Post.
A másodlagos vizsgálat során azonban több bőröndben összesen 40 rúd felvágottat találtak nála.
A sertéshús termékek aggodalomra adnak okot, betegségeket okozhatnak az országban
– jelentette ki Benito Reyes, Jr., a határátkelő egyik vezetője sajtóközleményében.
A hústerméket lefoglalták és megsemmisítették.
A határőrök folytatták a jármű átvizsgálását, és találtak 280 doboz vényköteles gyógyszert is, valamint majdnem hárommillió forintnak megfelelő készpénzt. Végül a járművet is lefoglalták, a sofőrt pedig majdnem 400 ezer forintra büntették.
Még akkor is, ha úgy gondolják, hogy egy tárgy megengedett, az utazóknak továbbra is be kell jelenteniük az Egyesült Államokba szállított összes dolgot, hogy elkerüljék a bírságokat és büntetéseket
- magyarázta a határátkelő vezetője.
Nemrég arról írtunk, hogy majdnem 70 kokaincsomagot nyelt le egy nő, amit a röntgenfelvétel mutatott ki a johannesburgi OR Tambo repülőtéren. A detroiti repülőtéren pedig több mint 60 ezer dollárt koboztak el egy utastól, aki intimbetétek közé rejtve akarta a pénzt kicsempészni. Arról is beszámoltunk, hogy a hüvelyében csempészett be a börtönbe egy töltött fegyvert egy nő Missouriban. Az őrök csak hetekkel később fedezték fel a töltött revolvert. Egy másik asszony a cipőjébe rejtve próbált csaknem két kilogramm aranyat Kínába csempészni egy nő.
Három embert vádolnak egy kaliforniai szövetségi börtön dolgozójának halála miatt. A férfi augusztus elején halt meg, miután kezelt egy kábítószeres csomagot, amelyet az amerikai atwateri büntetés-végrehajtási intézet egyik fogvatartottjának küldtek – jelentette az amerikai Igazságügyi Minisztérium (DOJ). Magyarországon is előfordult már olyan eset, hogy kábítószert próbáltak a börtön falai közé csempészni, de előfordul, hogy más jellegű eszközökkel próbálkoznak.