Vágólapra másolva!
Levágott disznófejet tett valaki hétfőn hajnalban egy kaliforniai család lakásának küszöbére. Az illetőről a ház biztonsági kamerája felvételt készített, a rendőrség gyűlölet-bűncselekmény miatt nyomoz.
Vágólapra másolva!

A család elmondta, hogy hétfő reggel a feleségével munkába menet találták meg a fejet a házuk előtt. A férfi a helyi tévének beszélt az esetről: "A fej az ajtó felé állt, és egy szög volt az orrán, ami úgy nézett ki, mintha véres lett volna. Eléggé megfélemlítő, zavaró és egy kicsit ijesztő volt, mondta a férfi, aki azt kérte, ne legyen beazonosítható a felvételen.  

A felfedezés után azonnal hívták a sacramentói rendőrséget. A lakás biztonsági kamerájának felvételen látható, amint 

egy csuklyás személy vasárnap este fél 11 körül az ajtajuk elé helyezi a disznófejet.

 A tettes maszkot és baseballsapkát is viselt. 

Miért szánna valaki ennyi időt az éjszaka közepén arra, hogy ezt megtegye? Milyen célból? Szeretném megérteni!

- mondta az interjúban a férfi. A tévének azt is elmondták, hogy húsz éve élnek ott.  Több szomszéd is átment az eset után, hogy megvigasztalják őket.

A sacramentói rendőrség az ügyben közölte, hogy gyűlölet-bűncselekmény miatt nyomoznak, és a lakosság segítségét kérik a gyanúsított azonosításához.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!