Óriási lehetőséget bukott el Joe Biden alelnöke, Kamala Harris

A médiahátszél ellenére Kamala Harris jelenlegi demokrata alelnök, és egyben elnökjelölt továbbra sem tud önmagáról, valamint a jövőbeni terveiről egyértelmű képet felvázolni a legfontosabb választói rétegnek, a bizonytalanok számára.

Amennyiben a demokraták korábbi elnökjelöltjének, Joe Bidennek a tragikomédiába forduló június végi vitateljesítményéből indulunk ki, túlzás nélkül kijelenthető, hogy az amerikai baloldal újdonsült jelöltjének, Kamala Harrisnek első ránézésre nem tűnt túlságosan nagy kihívásnak a Donald Trump republikánus elnökjelölttel szemben megrendezett kedd esti vitán való helytállás. E vélekedést erősítették azok a demokrata folyosói pletykák is, miszerint

 a színrelépése óta formális keretek közt csupán egyetlen egyszer elnökjelölti interjút adó Harris a maga kockázatkerülő stílusával megfelelően fogja tudni ellenpontozni vitapartnerét, a karizmájáról és tüzes stílusáról ismert Trumpot.

Csakhogy az eseményt megelőző várakozásokkal szemben, a Philadelphiában megrendezett vitán a baloldal elnökjelöltje ahelyett, hogy az amerikai választások kimenetelét rendre eldöntő, s igen széles, úgynevezett bizonytalan választói szegmenst megszólítva a saját ajánlatairól, s egyben potenciális elnöklésének perspektívájáról beszélt volna, inkább más stratégiát választott. Nevezetesen azt, hogy 

a megszólalási idejét javarészt arra fordította, hogy szinte csak és kizárólag Donald Trump karakterét és a több mint három és fél éve lezárult elnökségét próbálta besározni,

számtalan unásig elismételt baloldali vagdalkozással megfűszerezve.

Annak érdekében, hogy megérthessük, a novemberi elnökválasztások kimenetelének szempontjából e Harris által erőltetett kommunikációs vonal valójában mekkora kockázatot is rejt magában, elsősorban a legfrissebb számadatokra érdemes támaszkodnunk. 

Emlékezetes, a vitát megelőző napokban tette közzé a The New York Times és a Siena College (NYT/SC) azt a közös közvélemény-kutatását, amely a nyár végi felmérések között elsőként jelezte annak a tendenciának az eljövetelét, amelyre számos kommentátor, valamint politikai elemző is felhívta a figyelmet Kamala Harris színrelépését követően. E szerint, az újdonság erejéből táplálkozó kampányok természetéből kiindulva, 

a demokraták új elnökjelöltjének népszerűségi felfutása („honeymoon phase”) valahol a nyári-őszi átmenet környékén fulladhat ki. 

S bár e jóslatot valóban tükrözte ez az ominózus felmérés – melynek részletei szerint Trump nemcsak ledolgozta a nyár végi hátrányát, hanem át is vette a vezetést, még ha csak egy százalékponttal is (48-47 százalék), kevés szó esett a kutatás egyéb kérdésdimenzióiról, amelyek különösen a kedd esti elnökjelölti vita dinamikájának alakulása kapcsán kiemelt figyelmet érdemelnek.

Hiszen azzal, hogy Kamala Harris a több mint másfélórás vitában szinte teljes mértékben Donald Trump karakterére, valamint a múltbéli események felemlegetésére fókuszált, feláldozta annak a lehetőségét, hogy a programjáról, a terveiről és úgy általánosságban magáról is egy olyan tűpontos képet tudjon felvázolni a választók számára, amely a döntő többségük által megfogalmazott politika igényt, a nagybetűs változást szolgálná. 

Kamala Harris és Joe Biden.
Fotó: Getty Images via AFP / Getty Images via AFP/2024 Getty Images

Mint az a számokból kiderül, lényegében a teljes szavazói közeg (95 százalék) egy, a Joe Biden-féle elnökléstől kifejezetten eltérő vonalat preferálna a novemberben győztesként kikerülő új elnökjelölttől, míg a voksolók 65 százaléka „radikális változást” szeretne látni az újonnan megalakuló elnöki adminisztrációtól. Hogyha ezeket az adatokat összevetjük azzal, hogy 

az amerikaiak többsége (60 százalék) szerint rossz irányba halad az ország – amelyért a jelenlegi elnök (Biden) és alelnök (Harris) a felelős –, már nem is tűnik Kamala Harris kockázatkerülő, a céljait és programpontjait csupán homályosan ismertető stratégiája kifejezetten célravezetőnek. 

Ám ha az NYT/SC felmérését még alaposabban szemügyre vesszük, a keddi vitán kizárólag Trumpra és a viselt dolgaira összpontosító demokrata elnökjelölt retorikája még érthetetlenebbé válik. Hiszen a számok szerint a választók mindössze 25 százaléka vélekedik úgy, hogy Harris elhozná azt a jellegű változást, amelyre az amerikaiaknak szüksége van, míg ebben a kérdésben Trumpban több mint kétszer ennyi (53 százalék) választó bízik. Ami pedig a bizonytalan szavazók tájékozódási pontjait illeti, az amerikai baloldal jelöltje kapcsán a választók közel egyharmada (28 százalék) érzi azt, hogy „többet kellene tudnia Kamala Harrisről” kiváltképpen a programjával összefüggésben, ezzel szemben Trump kapcsán ez a mutató csupán 9 százalékon áll. 

Donald Trump
Fotó: AFP/Saul Loeb

Adódik a kérdés, 

hogyha a felmérések ennyire egyértelműen jelzik Harris politikai értelemben vett „vakfoltjait”, mi lehet az oka annak, hogy a jelenlegi alelnök még a kedd esti vitán is inkább általánosságokat fogalmazott meg még a legforróbb témák (gazdaság, infláció, bevándorlás, reprodukciós jogok) kapcsán is, kerülve ezáltal a részletes programismertetést.

A számok nagy valószínűséggel erre a kérdésre is válaszul szolgálhatnak. A jobboldali elfogultsággal aligha vádolható NYT/SC adatai ugyanis rámutatnak, hogy a közvélekedéssel szemben Trump eddigi megszólalásaival, valamint elmúlt elnöki ciklusának örökségével együtt a képzeletbeli politikai palettán bár jobboldalt helyezkedik el, viszonylag közel áll a centrumhoz (a választók mindössze egyharmada tekinti erősen jobboldalinak), hiszen számtalan kérdésben nem a fősodratú amerikai konzervatív szólamokat mondja fel, hanem valamelyest rugalmasabb retorikát alkalmaz, példának okáért az abortusszal kapcsolatos kérdésekben. Ezáltal pedig nagyobb választói lefedettséggel rendelkezik, mint például Harris, aki ezen a palettán, a baloldalon helyezkedik el, valamelyest távolabb a középen állóktól (a szavazók majdnem fele túlságosan baloldalinak ítéli). 

Amennyiben az imént ismertetett számokat kiegészítjük továbbá azokkal, amelyek a három legforróbb témával kapcsolatos preferenciákat jellemzik, már egészen világossá válik, hogy 

Harris a vitában hogyan keveredett bele ebbe a látszólag megúszhatatlan kommunikációs csapdába. 

A három döntő témából a demokraták elnökjelöltje kettőben 10 százalékpontos hátránnyal kénytelen gazdálkodni, ezek nem meglepő módon a gazdaság, illetve a bevándorlás kérdései, egyedül a reprodukciós jogok kapcsán élvez meghatározó mértékben választói bizalmat. 

Végezetül ezen érvek mellett az összképhez hozzátartozik az is, hogy a Demokrata Párt soha sem csinált titkot abból, hogy 

Harris még az átlagnál is szerényebb debattőri képességekkel rendelkezik,

az alelnöki ciklusában számtalan kommunikációs mélypont bekövetkezte éppen ennek volt köszönhető. Mindezek fényében egészen tisztán kirajzolódni látszanak azok a megfontolások, amelyek belekényszerítették Harrist abba a helyzetbe, hogy a nagy valószínűséggel első és egyben utolsó Trumppal megvívott elnökjelölti vitában komoly kommunikációs lehetőségeket szalaszthasson el. 

Sümeghi Lóránt
(A szerző a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője)