A migránsok miatt visszaállított határellenőrzés óriási rendőrhiányt okoz Németországban

migráns, migránsok, illegális migráció,
Migránsok.
Fotó: Anadolu via AFP
Vágólapra másolva!
Legalább ötezer rendőr hiányzik az állományból Németországban, miközben egyre nagyobb nyomás alatt kell dolgozniuk. A helyzet most azért kritikus, mert szeptember 16-tól ismét ellenőrzéseket vezetnek be a német határokon.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi hírügynökség arról ír szemléjében, hogy a Német Rendőrszakszervezet (GdP) több ezer új rendőr felvételére szólított fel – írja a Junge Freiheit német lap

Újra bevezették a határellenőrzést a migránsok miatt

Ahogyan azt megírtuk, Nancy Faeser szociáldemokrata szövetségi belügyminiszter nemrég jelentette be, hogy szeptember 16-tól ismét ellenőrzéseket vezetnek be a német határokon. A V4NA azt írja, hogy a szakszervezet szerint akár ötezer további szövetségi rendőrre is szükség van, hogy megbirkózzanak az igényekkel és a nyomással – mondta a Bild című német napilapnak Andreas Rosskopf, a GdP elnöke. Kiemelte, hogy a rendőrök már most is állandó nyomás alatt vannak.

A jelenlegi igények is óriásiak, hiszen a vasútállomásokon például jelentősen növekszik a bűnözés, miközben a repülőtereken a klímaradikálisok jelentette veszély is egyre nagyobb. A kritikus infrastruktúrák és a futballmérkőzések biztonságát is a szövetségi rendőrségnek kell garantálnia. A szakszervezet szerint minden nappal növekszik a rendőrségre nehezedő nyomás és stressz, elsősorban a létszámhiány miatt.

Refugees And Migrants Heading To The Greek Borders
Migránsgettó Németországban
Fotó: NurPhoto via AFP/Nicolas Economou/NurPhoto

Elegük van a németeknek a muszlim terrorból: Scholzra és Merkelre is dühösek

Az Origo megírta, hogy a kitoloncolások felgyorsítását ígérte Olaf Scholz kancellár solingeni látogatása során. Az ellenzéki pártok ötpontos tervvel lépnének fel az egyre áldatlanabb állapotokkal szemben. A németek nem hisznek Scholz kancellár szavainak, de a CDU-nak sem. Solingenben olyan tábla is megjelent a terrortámadás helyszínén, amelyen Angela Merkelt hibáztatják a 2015-ös Willkommenskultur miatt. Solingenben feltételezhetően iszlamista indíttatású támadást követtek el, mely politikai viták sorát váltotta ki. Az üggyel kapcsolatban egy 26 éves férfit vettek őrizetbe, aki három embert ölt meg késsel, illetve nyolc másikat megsebesített.

A solingeni támadás következményeként a német kormány a fegyvertartási szabályok további szigorítását helyezte kilátásba. Közben kiderült az is, hogy a német kormány óriási hibái miatt gyilkolhatott a muszlim terrorista. Minderre rakódik rá az, hogy újra ellenőrzéseket vezettek be a német határokon.

A németek a határellenőrzés visszaállításával tulajdonképpen beismerték, hogy Orbán Viktornak 2015 óta igaza van. Erről ITT olvashat bővebben!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!